
Sztárok nélkül a Fradi, kertek alatt távozik a derbi hőse?
Kulcsemberek maradtak le a Fradi ausztriai edzőtáboráról.
A válogatott csatár marad a német másodosztályban. Dárdai Palkó másodszor is távozhat Berlinből.
Kihűlt a kapcsolat, Dárdai Bence után Dárdai Palkó is távozhat a Hertha Berlin együttesétől. A válogatott csatár idén jobbára csak csere volt a gárdában, ezért is érezte úgy, hogy nyáron odébbáll. A Hertha nem ragaszkodik a klublegenda Dárdai Pál legidősebb fiához.
A csatár ikonikus német, korábbi bajnokcsapatba távozhat. A másodosztályú Karlsruhe korábban volt a Bundesliga aranyérmes is, s a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás is futballozott ott - írja a Magyar Nemzet.
Dárdai Palkó az előző idényben, amikor még az apja , Dárdai Pál volt a Hertha vezetőedzője, alapember volt, a csapat akkor a kilencedik helyen zárt, most ennél már biztosan rosszabb lesz. Az együttes tehát nem lett erősebb, Dárdai Palkó mégis elveszítette a korábbi helyét: a bajnokságban mindössze 444 percet játszott eddig, legutóbb március elején lépett pályára.
Dárdai Pál vezetőedzőt tavaly váltották le harmadszor a csapat éléről. Ekkor távozott Dárdai Bence is, ő az élvonalbeli Wolfsburgba igazolt. Dárdai Palkó másodszor távozhat, ő évekkel ezelőtt hazatért egy időszakra a Fehérvárhoz. A jelenlegi állás szerint Dárdai Márton lesz az, aki marad Berlinben.
Kulcsemberek maradtak le a Fradi ausztriai edzőtáboráról.
A brit pilóta számára ez a nap így is emlékezetes marad.
Ha nem hiszitek, megmutatom – gondolta Brandy, és megtette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.