
Három érv Szoboszlai távozása mellett, álomszerződéssel csábítják Liverpoolból
Őrült pénzért csábítják Rijádba a Liverpool magyar sztárját.
A magyar válogatott hátvéd a téli átigazolási szezonban hagyta ott a Hoffenheimet és kölcsönbe a Standard Liege-hez került. Szalai Attila egyelőre hét bajnokiból háromszor kapott játéklehetőséget, karrierje továbbra sem ível felfelé.
Szalai Attila pályafutása a tavalyi Európa-bajnokság után óriási lejtmenetnek indult. A kontinenstornán a Svájc elleni vereséget követően kikerült a kezdőcsapatból, meghívót azóta nem kapott a nemzeti csapatba. Ennek fő oka, hogy klubcsapatában, a Hoffenheimben egy percnyi játéklehetőséghez sem jutott tavaly ősszel. A télen a belga Standard Liege dobott neki mentőövet, amely fél évre vette kölcsön. Szalai egyelőre távol van korábbi formájától.
A 27 éves védő hétszer szerepelt a meccskeretben. Először január végén a Dender előtt játszott csereként beállva hat percet a belga labdarúgó-bajnokságban, ezt a találkozót 1-0-ra behúzta a Standard Liege. Utána két kispad következett számára, február 14-én azonban megkapta a lehetőséget a kezdőben, ráadásul a listavezető Genk ellen kellett bizonyítania. A bravúr nem sikerült, az éllovas végül 2-1-re győzött.
Szalai a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Club Brugge ellen is maradt a kezdőben, ám ott a második félidő 59. percében lecserélték, ezt követően 1-0-s hátrányból végül fordított a Liege és 2-1-re nyert. Szalai a múlt hétvégén, az Anderlecht ellen (0-2) végig a kispadon foglalt helyet.
A Standard Liege keretét vizsgálva Szalai Attila az egyik, ha nem a legrutinosabb a középhátvédek közül. A 27 éves futballista jelenleg csupa fiatallal veszi körbe magát a védelem tengelyében, miután a 28 éves David Bates hosszú hónapok óta sérüléssel bajlódik, de az olasz élvonalat megjárt Bosko Sutalo (25 éves) sem egészséges. Szalai azonban egyelőre nem tud a védelem vezérévé válni, miután továbbra is borzasztó meccshiánnyal küzd. Belgiumban ugyan három bajnokit már játszott, a 155 játékperc mégsem tekinthető megnyugtató mutatónak.
A 46-szoros magyar válogatott védő ezzel szinte biztosan kimarad a márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája párharc meccskeretéből.
Őrült pénzért csábítják Rijádba a Liverpool magyar sztárját.
Jürgen Kopp még türelmet szavazott az edzőnek, de meddig?
Lily túlfűtött hangulatban volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre