
„Bírni fogja a tempót a Fradi ellen" - Böde Daniról beszélt a korábbi magyar szövetségi kapitány
E bajnokságban pontot sem szerzett az FTC a Paks ellen.
A válogatott jégkorongozó, edző és sportvezető 87 éves volt.
Életének 87. évében elhunyt Jakabházy László válogatott jégkorongozó, edző és sportvezető.
Az 1964-es, innsbrucki téli olimpián szerepelt magyar csapat játékosa a hazai szövetség honlapjának szerdai megemlékezése szerint 1950 és 1970 között az Építőkben és a Ferencvárosban játszott, a nemzeti együttessel tíz világbajnokságon vett részt.
Visszavonulása után tevékeny részese volt a KSI jégkorongszakosztályának megalakításának, majd 1971-ben az FTC vezetőedzője lett, csapatával öt bajnoki címet és négy kupadiadalt ünnepelhetett. A válogatott szövetségi kapitánya volt 1969 és 1971 között, majd 1973 és 1975 között Boróczi Gáborral közösen, aztán 1979 és 1981 között és 1987–1988-ban is irányította a nemzeti csapatot.
Jakabházy László nyugdíjba vonulásáig a Testnevelési Főiskolán tanított, 2011-ben beválasztották a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába – írja az MTI.
E bajnokságban pontot sem szerzett az FTC a Paks ellen.
Ha zsinórban negyedszer is legyőzi a Fradit a Paks, Bognár lesz az új csúcstartó.
Minden az utolsó két fordulóban dől el Gulácsi Péteréknél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre