
Óriási siker: harmadszor is Európa-bajnok a magyar cukorbeteg futsalválogatott
Immár harmadszor hódította el az aranyérmet.
Eredményesség szempontjából eddig borzasztóan alakul a magyar válogatott játékos csapatváltása. Nikitscher Tamás mind a négy mérkőzését elvesztette a Real Valladoliddal, a múlt heti zakó után a szurkolók akcióba léptek.
Nikitscher Tamás karrierje az idei szezon kezdete után indult be igazán. A Kecskemétnél remek teljesítményekkel nyitott az NB I-ben, ami miatt Marco Rossi már szeptemberben meghívót küldött neki a magyar válogatottba. A középpályás beverekedte magát a nemzeti együttes kezdőcsapatába, emiatt szinte borítékolható volt, hogy már a télen szintet lép és klubot vált. Hosszas huzavona után a befutó a spanyol élvonalban szereplő Real Valladolid lett. Az alakulat borzasztó formában, Nikitscherék már most a kiesés szélére zuhantak.
25 fordulót követően a Valladolid 15 ponttal a sereghajtó pozícióban szerénykedik a bajnokságban, miközben a jelenleg éppen csak bennmaradó, 17. helyen álló Las Palmasnak is már 23 pontja van. Nikitscher eddig négy bajnokin lépett pályára (kétszer kezdőként, kétszer csereként), a klub mind a négy találkozóját elvesztette. Múlt hétvégén az Athletic Bilbao ellen megsemmisítő, 7-1-es vereségbe szaladt bele az együttes.
A kínos vereséget követően a Real Valladolid hivatalos szurkolói szervezete arra kérte a játékosokat, hogy „erkölcsi kötelességként” vállalják át a San Mamésban szurkoló drukkerek költségeit. Az idegenbeli meccsre 600 szurkoló kísérte el a csapatot.
Az Origo szemléje szerint a játékosok hajlottak volna a kérésre, de a Real Valladolid vezetői súlyos döntést hoztak, levélben úgy reagáltak, hogy ez nem fog megtörténni.
„A klub vezetősége az, amely elutasítja a jegyek árának visszatérítésére vonatkozó kérést, annak ellenére, hogy elismeri, hogy nem feleltek meg a feladatnak a játékosok. Azt mondták, hogy más típusú mechanizmusokkal és formális előírásokkal is rendelkeznek, így a teljesítmény alapján állapítják meg a játékosok fizetését” – idéztek a szurkolók a kapott válaszból.
A Valladolid legközelebb február 28-án, pénteken játszik a spanyol bajnokságban, Nikitscherék a 17. helyen álló Las Palmast fogadják.
(Az Athletic Bilbao-Real Valladolid összefoglaló a Megtekintés a YouTube-on linkre kattintva érhető el)
Immár harmadszor hódította el az aranyérmet.
A brazil csatár nem hozta azt, amit elsőre vártak tőle.
Brad Pitt teljesen kiakasztotta a McLaren szerelőit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.