Nem mindennapi csatársor jött össze a Paks focicsapatánál. Valósággal sokkolják az ellenfeleket, hiszen a keretben hirtelen négy válogatott támadó jött össze, közülük hárman gólkirályok.
Újabb gólerős csatár jelent meg a Paks focicsapatánál. A gárda korábbi kupagyőztes játékosa, Könyves Norbert öt és fél hónap után tért vissza a klubhoz. Ezzel a csatársorban ő a negyedik válogatott játékos.
Az ősszel a Vasasban szereplő csatár negyedik paksi szakaszát kezdte meg. Azt elismerte, hogy az előző fél szezonja nem sikerült.
„Nem úgy alakult a helyzetem, ahogy tervezetem, szerettem volna, úgyhogy nagyon hálás vagyok a Paksnak, különösen Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, valamint Bognár György vezetőedzőnek, hogy ők számítottak és számítanak rám. Mindent megteszek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, és segítsem a csapatot a célok elérésében”
– fogalmazott a klub honlapjának a támadó.
Könyves tavaly a paksiak házi gólkirálya lett. Vele együtt immár négy magyar válogatott található a Paksban. Sőt, Böde Dániel, Ádám Martin, valamint a jelenleg sérült Hahn János is egyaránt NB I-es gólkirály volt.
Egy csapatban 4 magyar válogatott csatár valóban kuriózum, a Ferencvárosnál is kettő van most jelenleg: Varga Barnabás és Gruber Zsombor.
Könyves a nemzeti csapatban egy gólt szerzett, a szerbek ellen a Nemzetek Ligájában az ő találatával nyert Marco Rossi csapata 1-0-ra.
Paksi válogatott csatárok:
Böde Dániel: 25 meccs/5 gól
Ádám Martin: 28 meccs/3 gól
Hahn János: 7 meccs/0 gól
Könyves Norbert: 5 meccs/1 gól
A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre