Idegenben sem adja könnyen a bőrét a holland AZ Alkmaar futballcsapata. Szalma József jól ismeri a holland futballt, hiszen annak idején a Fortuna Sittardban légióskodott.
Csütörtökön a Groupama Arénában (21 óra, TV: M4 Sport) fejezi be szereplését a labdarúgó Európa-liga főtábláján a Ferencváros, amely pillanatnyilag a továbbjutást jelentő 22. helyen áll. Szalma József a kilencvenes évek elején a holland Fortuna Sittardban szerepelt, és együtt játszott az Alkmaarban szereplő Ruben van Bommel édesapjával.
Az Alkmaar egy olyan együttes, amely az Ajaxszal és a PSV Eindhovennel is felveszi a harcot Hollandiában. Ez különösen igaz, amióta a belga Maertens Marten átvette a hatalmat az időközben a Fradinál is megfordult Pascal Jansentől. Kettőzött erővel kell ügyelni a Tottenham Hotspurtől megvásárolt ír válogatott támadó Troy Parrottra, illetve a 20 esztendős Ruben van Bommelre. Utóbbi édesapja az a 79-szeres holland válogatott Mark van Bommel, akivel annak idején együtt játszottam a Fortuna Sittardban
– nyilatkozta a Metropolnak Szalma József, korábbi 15-szörös válogatott labdarúgónk.
Az ifjabbik Van Bommel tudására jellemző, hogy 2023 januárjában megkapta a Johan Cruyff-díjat, ami a hónap legjobb holland futballistájának jár. Martens a támadófutball híve, 2024. január 24-én örökölte meg a kispadot Pascal Jansentől, a Fradi előző trénerétől.
„Az Alkmaar játékosai tudatosan keresik a test-test elleni ütközéseket. Az erőnlétüknél csak az önbizalmuk erősebb, és mivel már eldőlt a továbbjutásuk, nincs vesztenivalójuk. Ez pedig különösen veszélyessé teszi őket a Groupama Arénában” – tette hozzá Szalma.
Így juthat tovább a Ferencváros
– Ami biztos, hogy a Ferencváros egy AZ Alkmaar elleni győzelemmel továbbjut, hiszen legfeljebb 24 csapatnak lehet 12 pontja, és egy sikerrel a Fradinak is annyi lenne.
– Döntetlen esetén a Fradi tízpontos lenne, mínusz 1-es gólkülönbséggel – ebben az esetben számolgatni kéne, de a továbbjutásra lenne nagyobb esély, hiszen a zöld-fehérek mögött álló csapatok szinte mindegyikének nyernie kellene ahhoz, hogy ne legyen ott a folytatásban Robbie Keane együttese. Ráadásul a Midtjyllandot vagy a Fenerbahcét (szinte) biztosan megelőzné a Fradi egy döntetlennel.
– Ha az FTC kikap a holland ellenfelétől, akkor a Twente vagy a Besiktas biztosan megelőzi a magyar bajnokot, és annak kell szurkolni, hogy ne legyen további két ilyen csapat a jelenleg Fradi mögött állók közül.
Hirdetés: Dübörög az El! A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről ITT.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre