Nagy terveket dédelget Marco Rossi kulcsembere. A visszavonulása után a magyar futball felvirágoztatásáért akar dolgozni.
Nagy Ádám sok témát érintő nagyinterjút adott a Gazzetta della Speziának. A hétvégén a Sampdoria vendégeként 0-0-ra végzett Spezia magyar válogatott középpályása többek között beszélt a Luca D’Angelo vezetőedzőhöz fűződő különleges viszonyáról (korábban Pisában is a tréner kulcsembere volt); arról, hogy csapatjátékosként csak még nagyobb erőbedobásra készteti, ha olykor kimarad a csapatból; és hogy reális esélyt lát a Serie A-ba jutásra (jelenleg, 17 forduló után harmadikok az olasz másodosztályban).
A 88-szoros magyar válogatott Nagy profi sportolóként természetesen a napi feladatokra koncentrál, de 29 évesen már határozott elképzelései vannak a visszavonulása utáni időszakról is. A korábbi Ferencváros-, Bologna-, Bristol- és Pisa-focista szavaiból kiderült: nagy érdeklődéssel követi, és a tervei szerint az aktív játékos-pályafutása után is akar tenni a magyar labdarúgás fejlesztéséért.
Hazatérve szeretnék majd elindulni egy úton a magyar futball javulása felé. A gyerekekkel kell kezdeni, az egészen fiatal srácokkal. Ha egy felnőttcsapat edzője lennék, akkor már kész játékosaim lennének, de inkább az alapoktól kezdeném
– mondta Nagy Ádám, majd megnyugtatta olasz csapata rajongóit: ez a jövőre vonatkozó elképzelése, jelenleg még hosszú karrierben reménykedik a La Speziában.
A játékintelligenciája okán dicsért középpályás 2024 januárjában igazolt jelenlegi klubjához a Pisa kispadjáról. Azóta a meccsek zömében pályán van a bennmaradás kiharcolása után az élvonalba jutásért küzdő csapatban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre