Bozsik Péter szerint a labdarúgó NB I-ben csak a Kecskemét tűnik menthetetlennek. Az egykori szövetségi kapitány abban a bízik, hogy egykori csapata, a Zalaegerszeg megkapaszkodik az élvonalban.
Téli pihenőre vonult a labdarúgó NB I mezőnye, ám a letudott tizenhét fordulót követően az alsóház klubvezetői lázasan dolgoznak, játékoserősítésen törik a fejüket. Bozsik Péter, futballválogatottunk korábbi szövetségi kapitánya úgy vélte: a Kecskemét alighanem az NB II-ben kezdi majd a 2025-2026-os idényt.
A hetedik helyezettől lefelé kaotikus tavasszal számolhatnak a csapatok. Kilátástalan helyzetben van a Kecskemét, amely vagy nem tud, vagy nem kíván erősíteni, pedig a jelenlegi játékosállománnyal aligha kerüli el a búcsút
– szólt a hírös város együtteséről a 63 éves szakember, majd azzal folytatta, hogy a másik csapat, mely a szakadék szélére sodródhat, a ZTE.
- Érzelmi okokból ez a klub közel áll a szívemhez, hiszen 2002-ben edzőként a kék-fehérekkel NB I-es aranyérmet szereztem, gyepre léphettünk a BL-ben, idehaza megvertük a Manchester Unitedet. Jelene nehéz, s ennek az az oka, hogy klubfilozófiája értelmében jobbára úgymond „félig kész” fiatal futballistákkal is próbálkozik.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya hozzátette, a másodosztály réme fenyegeti a Debrecent, mely háromszori edzőcseréje ellenére sem evezett nyugodtabb vizekre. Sőt, a Győr és a Nyíregyháza sem lazíthat, bár Bozsik Péter mindkét csapatnál erősítésekre számít, amelyek a Rába-partiak és a szabolcsiak tavaszát is gondtalanná teheti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre