
Elismerte a Fradi, túl drága volt a válogatott csatár
Sorra érkeznek az új focisták a bajnokcsapathoz.
Pár másodperc alatt mennyből a pokolba jutott a moldovai cselgáncsozó, Adil Osmanov. A 24 éves férfi a bronzérem megszerzése után teljes eksztázisba került, amibe azonban csúnyán megsérült.
Nem akármilyen jeleneteknek lehettek szemtanúi a nézők a 73 kilogrammosok cselgáncs versenyének bronzmérkőzésén. A moldovai Adil Osmanovnak sikerült legyőznie az olasz Manuel Lombardot, ezzel Moldova második érmét szerezte az idei olimpián. Ami azonban utána történt, olyat még nem igazán láttak szurkolók.
Osmanov teljesen önkívületi állapotba került a győzelme után és vad ünneplése kezdett. Az egyik levegőbe ütése után azonban hirtelen a vállához kapott, ami úgy tűnt, hogy kiugrott a helyéről. Ezt követően nem mindennapi képet mutattak a rendezők, Lombardo a szomorúságtól, Osmanov pedig a fájdalomtól rogyott össze a földön. Szerencsére aztán az orvosoknak sikerült meggyógyítania, így az éremátadónál már újra egy mosolygós Osmanovot láthattak. Moldovának ez volt a történelme nyolcadik érme, így a 24 éves sportoló már most hősnek számít hazájában.
Sorra érkeznek az új focisták a bajnokcsapathoz.
A foci az olvasóink kedvence.
Az orosz edző Robert Lewandowskival is dolgozhatott volna együtt, de a Ferencvároshoz jött.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre