
"Túl nagy a szél!" - Ezek voltak a legenda utolsó szavai - Videó
Ejtőernyőzés közben szívrohamot kaphatott.
Az akaraterő bajnoka Heather Maddern ausztrál dédnagymama, aki 80 évesen új világrekordot állított fel a női súlyemelésben.
Mivel a korosztályos világcsúcslistát is jegyzik az illetékesek, így derült ki, hogy Heather Maddern új súlyemelő-rekordot ért el Ausztráliában, Brisbane-ben. Nem akármilyen bravúr ez, elvégre az idős nőt korábban három alkalommal kezelték rákbetegséggel, jelenleg pedig Parkinson-kórral küszködik.
Egyre gyengébbnek éreztem magam, és tudtam, nem lehet jó a folytatás, ha nem változtatok...
– tudatta a Daily Mail-lel Maddern. „Ezért elkezdtem a súlyemelést, és már az első nap után úgy éreztem, hogy sohasem voltam ennyire boldog.”
A minap sikerrel birkózott meg a 80 kilogrammal, ami után az idős hölgy így nyilatkozott:
Épp most tettem le a tárcsát, széles mosollyal az arcomon haladtam át a tömegen, teljesen fel voltam dobódva. A fiam hat hónappal ezelőtt azt hitte, hogy teljesen őrült vagyok, most pedig mindannyian büszkék rám. Fittnek és egyre boldogabbnak érzem magam.
Edzője, Jill Cox arra emlékeztetett, amikor Heather az első súlyemelő-edzésére igyekezett, úgy kellett őt felsegíteni a lépcsőn az edzőterembe. Most pedig segítség nélkül érkezik.
Ejtőernyőzés közben szívrohamot kaphatott.
A Liverpool korábbi bajnoka hamar alapember lett
Katrina Vianna egy tükörben pózolt, saját magát videózta.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.