25 évre eltiltották a magyar focistát, ez az oka





Mire letelik a büntetése, 71 éves lesz.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.11.11.
eltiltás futball bíró

2048-ig szóló eltiltást kapott a Bács-Kiskun vármegyei III. osztályban szereplő Bácsborsód SK kapusa, aki megütötte a bírót a mérkőzésen. Fehérvári Patrik október 21-én, a Katymári FC elleni, idegenbeli bajnoki 77. percében kiállította Bognár Pált, aki a vitatott eset után ment neki a játékvezetőnek.

Fotó: Pexels

Mondtam néhány olyan szót, amit most nem idéznék, félrelöktem a csapattársaimat, és ledurrantottam a bírónak egy fülest

- ismerte el a Sportálnak az eltiltott játékos, aki egyébként csak ezen a mérkőzésen szerepelt kapusként, amúgy a mezőnyben játszott, alighanem most utoljára, hiszen a negyedszázados büntetés letelte után már 71 éves lesz.

Az eset után a Bácsborsód 1–0-s vezetésénél félbe is szakadt a meccs, a játékvezető rendőrt hívott, majd a kórházban látleletet vetetett sérüléséről. A jelentés szerint nyolc napon belül gyógyuló zúzódást szenvedett, ennek lett az eredménye a 25 éves eltiltás.





 





Ezeket olvastad már?
Messi nélkül minden jobb, Párizsban különös dologra készülnek

Messi nélkül minden jobb, Párizsban különös dologra készülnek

9000 forintos víz: elképesztő árakkal sokkol a Forma–1-es futam

9000 forintos víz: elképesztő árakkal sokkol a Forma–1-es futam

Sokak kedvence volt, te is licitálhatsz a Magyar Televízió ikonikus tárgyára

Sokak kedvence volt, te is licitálhatsz a Magyar Televízió ikonikus tárgyára

„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás