Minden jegy elfogyott a Ferencváros Diósgyőr elleni bajnoki meccsére





A Fradi hivatalos közleményében arról tájékoztatott, hogy bár megpróbálták, de nem tudtak több belépőt igényelni a házigazda Diósgyőrtől a jövő vasárnapi mérkőzésre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.10.13.
FTC jegy csapat

A Fradi.hu pénteken arról számolt be, hogy 34-szeres bajnok, címvédő csapatuk a válogatott szünet után október 22-én vasárnap Miskolcon folytatja szereplését az NBI-ben. 

A házigazda, újonc DVTK elleni találkozó 17.45-kor kezdődik. A mérkőzésre pillanatok alatt elfogytak a vendégszektorba szóló belépők, ezért klubunk egyeztetett a diósgyőri vezetőkkel, akik azonban nem tudtak több jegyet biztosítani az FTC drukkerei számára - írták.

Az eredmény miatt csalódottan köszönték meg Dibusz Dénesék a Fradi-szurkolóknak a buzdítást
Fotó: MTI

Örömteli, hogy ott tartunk, hogy egy idegenbeli bajnokira is ekkora az érdeklődés a szurkolóink részéről, ugyanakkor sajnálatos, hogy – bár megpróbáltuk, de – jelen helyzetben nem tudunk nekik segíteni. A rendelkezésünkre bocsájtott belépőmennyiséghez képest csupán mintegy 15 százalékkal szerettünk volna többet igényelni, de sajnos nem jártunk sikerrel  

nyilatkozta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó ZRT vezérigazgatója.

A 19 pontos Ferencváros 9 fordulót követően egy találkozóval kevesebbet játszva is egy pont előnnyel vezeti a bajnoki tabellát a második Paks előtt, a DVTK a negyedik.

 









Ezeket olvastad már?
„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás