
Ismét az életéért aggódtak: összeesett a pályán Eriksen
Ugyanaz történt, ami a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFelfoghatatlan veszteség ez a sportnak.
A Beol.hu információi alapján a tragédia hátterében egy szerencsétlen baleset áll, melyet Fóton egy vasúti átjáróban szenvedett el a bélmegyeri származású labdarúgó, aki még a békéscsabai középiskolás éveiben lett focista. A gyulai egyesületet két időszak során majd 15 évig szolgálta. Meghatározó alakja volt a nagypályás, majd később az NB I.-ig jutó futsalcsapatnak, legutóbb pedig a dévaványai együttesben láthatták játszani a nézők.

„Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Heidt Edina – egykori labdarúgónk, aki több, mint 15 évig volt Gyula város női labdarúgásának motorja – a napokban tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Felejthetetlen az emléke, melyet őrizünk utána. Edina mindössze 37 éves volt, kislányával előtte álltak élete legszebb évei. Felfoghatatlan, ami történt, egyszerűen nem találunk szavakat!” – így búcsúztak el tőle egykori társai az Amazonok közösségi oldalán.

Ugyanaz történt, ami a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

Rafael Leao bemosott ellenfelének, elmeszelhetik a vébéről.

Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sporthírei a héten!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.