
Lamine Yamal megkapta a magáét, a legendának megvan róla a véleménye
Jól játszik, és fizikailag is lépést tart Európa elitjével.
Albert Azarján 94 éves korában hunyt el.
Elhunyt 94 éves korában Albert Azarján, olimpiai, világ- és Európa-bajnok szovjet-örmény tornász. Halálhírét az örmény sportági szövetség elnöke, Gagik Vanojan tette közzé Facebook-oldalán.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy minden idők legnagyobb örmény sportolója, Albert Azarján nemrégiben elhunyt. Megtiszteltetés és boldogság volt a kortársadnak lenni, nyugodj békében, mester
– írta.
Azarján a Szovjetunió válogatottjának tagjaként háromszor szerzett olimpiai bajnoki címet, 1956-ban, Melbourne-ben gyűrűn és csapatban, 1960-ban, Rómában ismét gyűrűn lett aranyérmes. Emellett négyszeres világbajnok és kétszeres Európa-bajnok is volt. Versenyzői pályafutásának befejezése után a nevét viselő tornaiskolát vezette, és állt az Örmény Torna Szövetség élén is.
Jól játszik, és fizikailag is lépést tart Európa elitjével.
Még évekkel később is utazásáról beszél.
Ezúttal nem az időjárással foglalkozott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.