Rossi a frászt hozta Szoboszlaira: kellemetlen meglepetés várja Liverpoolban





Marco Rossi nem hagyta szó nélkül, amivel Szoboszlai Dominik viccelődött. Nem akármelyik világklasszishoz hasonlítja a Liverpool új magyar sztárját a focikapitány.



Megosztás
Szerző: MM
Létrehozva: 2023.08.25.
Módosítva: 2023.08.25.
Szoboszlai Dominik válogatott liverpool Marco Rossi

Szoboszlai Dominikot az első Anfield Road-i bajnokiján (3-1 a Bournemouth ellen) úgy választották meg a mezőny legjobbjává, hogy a Liverpool emberhátránya miatt bő fél órát a szokásosnál védekezőbb szerepkörben, a középpálya közepére hátravonva gürcölte végig. A meccs után az M4 Sport interjújában viccelődött is ezzel, felemlegetve Marco Rossi szövetségi kapitányt. Az olasz szakember most reagált az elhangzottakra.

Rossi már Pirlóhoz és Gerrardhoz hasonló sztárt is kinéz Szoboszlaiból
Rossi már Pirlóhoz és Gerrardhoz hasonló sztárt is kinéz Szoboszlaiból Fotó: AFP

– Remélem, Rossi nem hallgatja, mert még ő is hatost akar belőlem csinálni. (…) Néha még szólnia is kellett az edzőnek, hogy kicsit nyugodtabban, hatos vagyok és nem tízes vagy nyolcas – mondta akkor Szoboszlai. 

Az olasz szakvezető most a Liverpool.com-nak nyilatkozva mosolyogva elárulta: vette a lapot, tudja, hogy a 22 éves magyar futballsztár jobban szeret támadni, de az erényei nagyon is alkalmassá teszik arra, hogy idővel a mostaninál visszavontabb játékkal váljon világklasszissá.

– Valóban úgy gondolom, hogy a jövőben fantasztikus hatos lehet – utalt Rossi a védekező(bb) belső középpályás posztra.

Minden képessége megvan ahhoz, hogy Andrea Pirlóhoz hasonló játékossá váljon.

Az utóbbi tizenöt évben ő volt a legjobb ebben a pozícióban.

Rossi asszisztense, Cosimo Inguscio hozzátette: Szoboszlaival korábban az olaszországi Nemzetek Ligája-meccs végén már a válogatottban is meghúzták ezt. A technikai, taktikai és fizikai képességei éppúgy alkalmassá teszik erre, mint a játékintelligenciája, futómennyisége, szorgalmas és alázatos hozzáállása. Kapitányunk sietve hangsúlyozta: a válogatott érdeke nyilván az, hogy ifjú vezére minél közelebb játsszon az ellenfél kapujához, ahol igazán veszélyes. A Liverpoolban többször bízhat rá védekezőbb szerepet Jürgen Klopp vezetőedző, miután eddig nem sikerültek a poszt megerősítését célzó igazolások.

Rossi mégis úgy véli, Szoboszlai kivételes rúgótechnikájából fog a legtöbbet profitálni az angol sztárklub.

– Többet kell lőnie, mert akár jobbal, akár ballal lő Dominik, senki nem fog panaszkodni. Sok-sok erőssége van, persze gyenge pontjai is, amiknek a javításán keményen dolgozik. De a legnagyobb erénye egész biztosan ez.

Több mint fél évszázada vagyok a labdarúgásban, és azt kell mondanom, hogy nem emlékszem ötnél több olyan játékosra ebből az ötven évből, akiknek olyan vagy jobb lövésük volt, mint neki

– áradozott Szoboszlai rúgótechnikájáról Marco Rossi, aki szerint a párját ritkító liverpooli közönség támogatásával focistánkból olyan egyéniség válhat, amilyen a mágikus 8-as mezszáma korábbi ikonikus viselője, Steven Gerrard volt.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás