Marco Rossi dörzsölheti a tenyerét, ő lehet Szalai Ádám utódja





Varga Barnabás eddig remekül teljesít új csapatában, a Ferencvárosban. A 28 éves támadó második mesterhármasát szerezte a hétvégén, és kiváló formában várhatja majd a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi összecsapásait.



Megosztás
Szerző: hc
Létrehozva: 2023.08.28.
Varga Barnabás mesterhármas Fradi Marco Rossi magyar labdarúgó-válogatott

Eddig egészen álomszerűen alakul Varga Barnabás ferencvárosi pályafutása. Ugyan első két mérkőzésén még ő sem tudott segíteni csapatának a KI Klaksvík ellen, ezt követően megtalálta góllövőcipőjét. A Konferencialiga selejtezőjében eddig öt találkozón hat gólt szerzett, emellett pedig kiadott három gólpasszt is. Az NB I-ben szintén megtalálta góllövőcipőjét, itt három összecsapáson négy gól és három gólpassz a mérlege.

Varga Barnabás, Fradi
Varga Barnabás (balra) remek formában játszik a Ferencvárosban Fotó: fradi.hu

Ez már önmagában remek teljesítmény, az viszont külön kiemelendő, hogy két alkalommal mesterhármasig jutott, amit igazságosan elosztott, először a Konferencialigában köszönt be a Hamrun Spartansnak, múlt hétvégén pedig a bajnokságban volt csapatát, a Paksot szomorította el háromszor.

„Nagyon szerettem Pakson futballozni, úgyhogy jó kapcsolatot ápolok szinte az egész csapattal, örülök, hogy találkoztam velük” – nyilatkozta a Fradi.hu-nak Varga Barnabás a kiütéses (6-1) győzelem után. 

Nyilván azért nem a Paks ellen szerettem volna mesterhármast szerezni, de ettől függetlenül örülök neki természetesen, hiszen győzni szerettünk volna, és hála istennek, ez most sikerült is.

Varga a formáját tökéletesen időzítette, így ugyanis nemcsak a Fradinál, hanem a magyar válogatottban is kulcsszerep vár rá. Marco Rossi együttese szeptember 7-én Szerbia ellen játszik létfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt, szeptember 10-én pedig Csehországgal egy felkészülési találkozót. Jelenleg Ádám Martin (Ulszan Hyundai) és Németh András (Hamburg) sem számít alapembernek a klubcsapatában, így az olasz mester vélhetően a kezdőcsapatban számol a 28 éves támadóval. Rossi augusztus 29-én, kedden kora délután hirdeti ki keretét a soron következő két párbajra.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás