
Túl rövid lett a szoknya, kilátszódott a dögös üzletasszony feszes popsija
Rövidnek bizonyult a szoknya.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta a Zalgirist a labdarúgó Konferencia-liga negyedik selejtezőfordulójában.
A magyar bajnok a párharc első felvonásán, idegenben 4-0-s győzelmet aratott, így a Groupama Arénában sorra kerülő csütörtöki visszavágó formalitásnak tűnt, és az is lett: a Fradi könnyedén, Traoré két és Varga egy góljával, 3-0-ra nyert, és kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel jutott be a Konferencialiga csoportkörébe.

Ez azt jelenti, hogy az FTC sorrendben az ötödik szezonban lesz főtáblás egy európai kupasorozatban: 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballozott a zöld-fehér csapat. Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően - a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot - egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás. A csoportkör sorsolását pénteken 14.30-tól tartják.

Rövidnek bizonyult a szoknya.

A pályát elárasztotta a víz.

Az új trénert már az első edzésen sem kímélték a játékosok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.