
Egy súlyosan sérült hegymászót láttak több órán át lógni
Négyszáz méter magasan lógott a függőleges sziklán a sérült hegymászó.
Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni – írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.

A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett. Az eset vasárnap délután történt, a mentés hétfő hajnalban fejeződött be, és 100 hegyimentő vett részt benne.
A boszniai Szerb Köztársaság légi rendészeti szolgálatának helikoptere vasárnap délután 20 bevetés után sem tudott közel kerülni a sérült hegymászóhoz, aki négyszáz méter magasan lógott a függőleges sziklán. Ezt követően a hegyimentő szolgálat munkatársai siettek a segítségére, de a rendkívül nehezen megközelíthető fekvés és a sötétedés miatt a mentés csak lassan tudott haladni.
A mentőakció hajnali fél ötkor fejeződött be. A nőt helikopterrel a mostari kórházba szállították, ahol megműtötték, és már túl van az életveszélyen – közölte a portál.
Top hírek


Óriási magyar siker, Szoboszlai a Fradiból "kapott" csapattársakat
Magyarokkal jönnek a nyolcaddöntők.

Mindent feláldozott a fociért, magyar hetedosztályban kötött ki az NB I-es játékos
Negyven felett sem hagyja abba az egykor évonalbeli focista.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre