RETRO RÁDIÓ

Tour de Hongrie: igazi legenda segíti a szervezőket





Az egykori profi ír kerékpározó, Stephen Roche szerint remek verseny lesz a májusi Tour de Hongrie, a korábbi Tour de France-győztes szakmai tanácsadóként segíti a szervezők munkáját.



Megosztás
Szerző: hc
Létrehozva: 2023.03.13.
Módosítva: 2023.03.13.
Tour de Hongrie kerékpár verseny

Stephen Roche a világ egyik legjobb profi országúti kerékpározója, legsikeresebb éve 1987 volt, ekkor nyerte meg a Tour de France-t és a Giro d’Italiát is, emellett pedig világbajnok is lett. A jelenleg 63 éves ír sportember a Hír TV-nek nyilatkozott sikerének titkáról.

„Az én nagy előnyöm a hozzáállásom és a motivációm volt. Mindig hittem abban, hogy képes vagyok elérni a céljaimat. Amikor egy kis szerencsével minden összejött, akkor igazán nagy dolgokat tudtam elérni” – nyilatkozta Stephen Roche. A klasszis versenyző elmondta, hogy a Tour de France-győzelmét még az ír miniszerelnök is a helyszínen nézte meg, aki később azt mondta neki, hogy haza kell jönnie Dublinba, hogy megünnepeljék a fantasztikus győzelmet.

Roche egyébként itt él Magyarországon, egészen pontosan Siófokon feleségével, Csillával. Az ír kiválóság szakkommentátorként és versenyszervezőként dolgozik, valamint szakmai tanácsokkal látta el a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezőit.

Azt gondolom, hogy minden adott, hogy kiváló versenyben legyen részünk. Remélem, hogy a fiatalok nézik, és ők akarnak lenni a Valter Attila. Egyébként ő akár a következő Tour de France győztese is lehet 

– zárta le mondandóját Stephen Roche. Az idei Tour de Hongrie május 10-én veszi kezdetét Szentgotthárdon és május 14-én fejeződik be a fővárosban, Budapesten.





 





Ezeket olvastad már?
Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás