
Szoboszlai kislányát is bevitte Telkibe, nem is akár hogyan
Szoboszlai Dominik ismét megmutatta tüneményes kislányát.
A ringben nem volt ellenfele, de betegségét nem tudta legyőzni a közkedvelt bokszoló. Családja, barátai, sporttársai és rajongói is gyászolják.
Gyászol a sportvilág. Hatvanhét éves korában elhunyt Gerrie Coetzee afrikai származású ökölvívó-világbajnok.

Születési nevén Gerhardus Christian Coetzee volt az első afrikai, aki világbajnoki címért küzdött és győzött. Bajnoki címet szerzett, 1983 és 1984 között birtokolta a WBA-címet. Jelentős kiütéses győzelmet aratott a WBA nehézsúlyú világbajnok Michael Dokes és a korábbi egyesített nehézsúlyú világbajnok Leon Spinks ellen.
A külföldi lapok szerint a rákkal folytatott küzdelmet, ami végül csütörtöki halálához vezetett.
„Elesett egy óriás. A Boksburgi Bombázó betegség következtében elhunyt” – jelentette be Clinton van der Berg sportblogger.
„Elhunyt az egyik gyere,kkori hősöm. Mindig ő jut eszembe, amikor meghallom az »Eye of the Tiger « című dalt. Nyugodj békében Gerrie Coetzee!” – búcsúzott tőle egyik rajongója.

Szoboszlai Dominik ismét megmutatta tüneményes kislányát.

Vesztes helyzetből nyert az NB I-ben a Ferencváros.

Eddig tartott a türelem a szenvedő lila-fehéreknél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.