RETRO RÁDIÓ

Kiesési rangadó az NB I-ben, várja az új tulajdonost az Újpest bajnoka





Négy patinás labdarúgócsapat találkozik egymással a hét végén az NB I-es bajnokság tavaszi első fordulójában. Szombaton a listavezető FTC, a kiesés ellen harcoló Vasas-mérkőzésre várják a szurkolókat, vasárnap pedig a tabella tizedik helyén álló Újpest a tizenegyedik Honvédot fogadja a Szusza Ferenc Stadionban.



Megosztás
Szerző: bf
Létrehozva: 2023.01.28.
foci NB I

Brockhauser István – aki Újpesten nevelkedett – előbb a Dózsával, később a Honvéddal is nyert bajnoki aranyérmet. A kiváló kapus immáron hetedik éve Székesfehérváron kapusedzőként dolgozik.

Fotó: Török Attila

 

A tízszeres válogatott kapuvédő elárulta, természetesen mindkét klub közel áll a szívéhez, és sajnálja, hogy egyik gárda sem úgy szerepel az utóbbi időben, ahogyan az korábbi sikeres múltjuk miatt is elvárható lenne.

Tudom, lehetetlent kívánok, de az volna a legoptimálisabb, ha vasárnap mindkét volt csapatom három pontot kapna – mondta Brockhauser. – A tabellára tekintve az látszik, hogy most nagy szüksége van mindkettőnek a pontokra, de valami azt súgja, a lilák otthon nyerni fognak.

A Fehérvári csapatnál munkálkodó tréner elmondta, nagyon drukkol, hogy sikerüljön a korábban már beharangozott tulajdonosváltás Újpesten, bár jól tudja, ez nem egyszerű folyamat.

– Meggyőződésem, a két, korábban nagy eredményekkel büszkélkedő csapatnak nem a kiesés ellen, sokkal inkább a dobogóért, vagy még inkább a bajnoki címért kellene küzdeni.





 





Ezeket olvastad már?
Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás