
Marco Rossi túl tiszteletlen? Válogatott játékos beszélt a kapitányról
Marco Rossi stílusát egyre kevesebben tűrik.
Március első hétvégéjén különleges erőfelmérő vár Juhász Péterre. A mádi erősember a legendás erősportszemle, az Arnold Classic programjában versenyez majd a világ legerősebb tűzoltója címért.
„Tavaly későn kaptunk információt a versenyről, de már akkor megfogadtam, minden követ megmozgatok majd azért, hogy idén elutazhassak Ohióba. Ehhez a tervhez a szponzoraim is megadtak minden támogatást, így már hivatalosnak tekinthető, márciusban én is ott leszek az Arnold Classicon” – jelentette be a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére Juhász Péter.

S hogy milyen célokkal veszi az Egyesült Államok felé az irányt?
„Az előző évi versenyről látott videókból és a nevezési listából tudok kiindulni: az idehaza megszokottnál kisebb súlyokkal, inkább a robbanékonyságra, mozgékonyságra építő megmérettetésre számítok. Ezek a versenyszámok nekem általában jobban fekszenek, így bizakodom abban, hogy a verseny második napján rendezett döntőben is érdekelt leszek.”
A többszörös magyar bajnok erősember – aki tavaly évtizedek óta nem látott remek magyar teljesítményt elérve bejutott a Strongman Champions League (Bajnokok Ligája) Alanyában rendezett nagydöntőjébe és ott hatodik lett – ugyan a felkészülés elején jár, így is kicsattanó formában érzi magát.
„Novemberben úgy terveztem nyolc-tíz nap szünetet tartok, ez aztán egy kisebb betegség miatt majdnem egy hónapra nyúlt. Sosem hagytam ki ennyi időt, éppen ezért aggódtam kicsit, de most úgy érzem, jól sült el a dolog. Az első két-három edzést kellett valahogy »túlélni«, most viszont még jobb állapotban is érzem magamat, mint egy éve ilyenkor” – mesélte.

Mindezt hamarosan bizonyíthatja is, mivel két hét múlva kezdetét veszi a 2023-as versenyszezon, méghozzá a téli országos bajnoksággal.
„Ilyenkor már csak a hideg időjárás és az idény eleji óvatosságból is kisebb súlyokkal, a szokásostól valamelyest eltérő számokban szoktunk versenyezni. Igyekszem úgy tekinteni rá, mint egy jó mérőpont, egy visszaigazolás, az eddig elvégzett munkáról. Kockáztatni nem szeretnék, a heti harmadik nagysúlyos edzésemet váltja majd ki a verseny. No nem mintha lenne nálunk olyan, hogy »barátságos« megmérettetés. Biztos vagyok benne, amint elkezdődik az első szám, mindenki mindent elkövet majd azért, hogy a másik előtt végezzen” – tekintett előre Juhász.
A versenynaptár további része egyelőre szervezés alatt áll, ami biztos, a Tiszaújvárosban tűzoltóként dolgozó sportoló szeretne a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektetni a nemzetközi megmérettetésekre és a Bajnokok Ligája-szereplésre. Ugyanakkor a korábban többször megnyert Prémium Ligakupa-sorozatban is odatenné magát, hogy két ezüstérmet hozó esztendő után végre ezt a trófeát is visszahódítsa a vitrinjébe.
A március első hetében – több mint tízezer nehézatléta részvételével – rendezett Arnold Classicon Juhász Péter mellett legalább két magyar még biztosan ott lesz: Bordás Dorina és Deli Tamás bothúzásban képviseli majd hazánkat.

Marco Rossi stílusát egyre kevesebben tűrik.

Azok is felfigyeltek Mira fotójára, akik eddig nem.

Abu Fani ügyében konkrét tárgyalások zajlanak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.