RETRO RÁDIÓ

Bajban Dárdai fia, mennyből a pokolba került





Dárdai Marci a napokban óriási lépést tett a német válogatott felé, de a Herthához visszatérve hideg zuhany érte.



Megosztás
Szerző: Metropol
2022.04.05. 15:30
válogatott hertha dárdai márton dárdai pál

Marco Rossi számítana rá a magyar válogatottban; egy korábbi világsztár szerint rövidesen a német Nationalelfben is kipróbálhatják; addig is bejátszotta magát az Európa-bajnoki címvédő német U21-es válogatottba – klubcsapata, a Hertha mégis látványosan mellőzi Dárdai Mártont.

Dárdai Marcit apja menesztése óta mellőzik a Herthánál – Fotó: Instagram

A német labdarúgó Bundesligában az utolsó előtti (17.), kieső helyen álló Hertha meccskeretébe sem került be a Leverkusenben elszenvedett szombati, 2-1-es vereség során.

Egyetlen perc kivételével mellőzik

Pedig már az apját, Dárdai Pált novemberben váltó Tayfun Korkut is repült a berlini kispadról – ő látványosan mellőzte elődje középső fiát –, de az utóbbi 2,5 év hetedik (!) Hertha-edzője, Felix Magath is csak kétszer ültette eddig a kispadra, és egyetlen percre cserélte be.

Marci tudásával és teljesítményével ugyanakkor aligha lehet gond, hiszen időközben bejátszotta magát a német utánpótlás-válogatottba.

Jól sikerült a bemutatkozása

Két győztes Eb-selejtezőt (4-0 Lettország ellen, 1-0 Izraelben) játszott végig.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Marton Dardai (@marton.dardai) által megosztott bejegyzés

Tökéletesen sikerültek az első meccseim. Szuperül fogadtak, igyekeztem egyszerűen jól játszani és segíteni a csapatnak

– nyilatkozta Dárdai Márton, akinek csak addig tarthatott a boldogsága, míg vissza nem tért klubjához. Ott novemberig alapember volt, azóta viszont csak kétszer cserélték be.

Kivár a válogatottsággal

A Berlinben kegyvesztett 20 éves tehetséget régóta hívja Marco Rossi szövetségi kapitány. Az apja légióskodása idején a német fővárosban született, kettős állampolgárságú védő azonban valószínűleg kivár, lesz-e esélye bekerülni a Nationalelfbe.

– Megvan benne a potenciál, hogy német válogatott legyen. Ha nem is a katari világbajnokságra, de utána az Eb-selejtezőkön vagy felkészülési meccseken már be lehetne építeni – nyilatkozta róla pár hete az egykori világ- és Európa-bajnok világsztár, Thomas Hässler.





Ezeket olvastad már?
Válaszolt a vádakra a menedzser: ennyire arrogáns és nagyképű Szoboszlai Dominik

Válaszolt a vádakra a menedzser: ennyire arrogáns és nagyképű Szoboszlai Dominik

Örök emlék: Bugyi nélkül flangált a teraszon a bombázó sportolónő

Örök emlék: Bugyi nélkül flangált a teraszon a bombázó sportolónő

Felesége beszélte rá: New York-i világsztárok között kapott esélyt Garát Zsombor

Felesége beszélte rá: New York-i világsztárok között kapott esélyt Garát Zsombor

Lionel Messi a visszavonulásról beszélt, meglepően őszinte választ adott

Lionel Messi a visszavonulásról beszélt, meglepően őszinte választ adott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás