Szabó László: Történelmet írtunk a magyar fogyatékos sportban





Jeles naphoz érkeztek a parasportolók. Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével beszélgettünk.



Megosztás
Szerző: Burkovits Ferenc
Létrehozva: 2022.02.22.
Magyar Parasport Napja paralimpia szabó lászló

Idén február 22-én már ötödik alkalommal tartják a magyar parasport napját. A dátum természetesen szimbolikus, hiszen idehaza 1970. február 22-én alakult meg a mozgáskorlátozottak Halassy Olivér Sport Clubja. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lapunknak elmondta, elsősorban az államtól kapnak támogatást.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
Fotó: MTI

„Öt év, gratulálunk! Mi lesz a program február 22-én?”

„2017 jelentős állomás, mérföldkő volt a magyar parasport történetében, ugyanis az Országgyűlés december 12-i ülésén egyhangú szavazással nyilvánította február 22-ét a magyar parasport napjává. Mint az eddigi négy évben, az idén is megválasztottuk a nap nagyköveteit. Most Ekler Luca paralimpiai bajnok távolugró és a világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs vállalta ezt a szép feladatot.”

„Mivel indul a nap?”

„Koszorúzással kezdünk. Az Olimpiai parkban megemlékezünk elhunyt olimpiai bajnokainkról. Aztán általános iskolákban bemutatjuk a gyerekeknek a fogyatékos sportolók tudományát. A csörgőlabdától kezdve a kerekesszékes vívásig mindent. Az a célunk, hogy a gyerekek már egész korán lássák, megtapasztalják, mi mindent tudnak a fogyatékos sportolók, annak ellenére, hogy nyilvánvaló hátrányban vannak az egészségesekkel szemben.”

„Közeleg a pekingi téli paralimpia. Hány versenyzőnk indul?”

„Sajnos mindössze egy. Hatvan ország lesz ott a játékokon, tőlünk az alpesi síző Dumity Richárd indul.”

„Ki támogatta és támogatja önöket, s mit jelent ez a támogatás?”

„Elsősorban az állam, és ez a támogatás valójában az életben maradást jelenti. Korábban soha, de soha nem voltunk ilyen szinten elismerve. Köszönet ezért, bár azt gondolom, meg is szolgátuk a belénk vetett bizalmat, hiszen a tavalyi, tokiói paralimpián összesítésben a tizennyolcadik helyet szereztük meg. Ezzel történelmet írtunk a magyar fogyatékos sportban.”

„Vannak olyan profi magyar paralimpikonok, akik a sportból élnek?”

„Igen, valamivel több mint harmincan vannak. És köztük olyanok is versenyeznek, akiket egyéni szponzorok segítenek.”

„Két év múlva, Párizsban újra olimpia lesz. Ott mivel lenne elégedett?”

„Ha a tizennyolcadik helyről nem esnénk nagyon vissza. Szeretnénk Tokióhoz hasonlóan, Párizsban is ünnepelni. Kis ország vagyunk ugyan, de már sokszor bizonyítottuk, hogy tehetséges nemzet. Van bennünk erő, szorgalom, kitartás, némi hiúság, úgyhogy úgy gondolom, Párizsban is bizonyítunk.”





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás