A világ szeme Lionel Messin van, megérkezett Párizsba





Kedden délután megérkezett Barcelonából Párizsba Lionel Messi, és ezzel együtt a Paris Saint-Germain szerdán 11 órára sajtótájékoztatót szervezett, így minden jel szerint akkor jelentik be a hatszoros aranylabdás futballista szerződtetését.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.10.
új kezdet

Sajtóértesülések szerint az argentin klasszis mindenben megegyezett a francia klubbal, és már csak az orvosi vizsgálat vár rá, mielőtt aláírják a kettő plusz egy évre szóló megállapodást, amely idényenként 40 millió eurós fizetést biztosít a futballistának.

Az FC Barcelona múlt csütörtökön jelentette be, hogy a klubnak és a játékosnak is egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, meg is egyeztek, de a szerződés aláírása „pénzügyi és strukturális akadályok”, vagyis a spanyol labdarúgóliga szabályzata miatt végül nem történhetett meg. Az új megállapodást öt szezonra tervezték, és eddigi fizetésének csupán a felét kapta volna, a La Liga pénzügyi szabályai azonban ennek ellenére ellehetetlenítették a hosszabbítást, mert nem felelt volna meg a fizetési maximumokra vonatkozó rendelkezéseknek.

Messi utoljára 2017-ben hosszabbított, azóta állítólag 138 millió eurót keresett szezononként.

A támadó 2000 óta szerepelt barcelonai színekben, de június végén lejárt a szerződése, tehát ingyen igazolhatóvá vált. A felnőtt csapatban 2004 óta 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett, mindkettő klubrekord. A Bajnokok Ligáját négyszer, a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát három-három alkalommal, a bajnokságot tízszer, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát egyaránt hétszer nyerte meg. Számtalan egyéni díja közül - a hat Aranylabdán kívül - kiemelkedik a hat európai Aranycipő és a nyolc spanyol gólkirályi cím.

A Paris Saint-Germain idén nyáron már három sztárjátékost - az olasz Gianluigi Donnarummát, a spanyol Sergio Ramost és a holland Georginio Wijnaldumot - szerződtetett ingyen, hiszen Messihez hasonlóan nekik is lejárt a megállapodásuk előző csapatuknál.

A 34 esztendős Messi 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett a katalánok színeiben, mindkettő klubrekord. A Bajnokok Ligáját négyszer, a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát három-három alkalommal, a bajnokságot tízszer, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát hétszer nyerte meg. Számtalan egyéni díja közül - a hat Aranylabdán kívül - kiemelkedik a hat európai Aranycipő és a nyolc spanyol gólkirályi cím.





Ezeket olvastad már?
Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás