Őrület: félmeztelenül futott a jégember a mínusz 3 fokban - VIDEÓVAL





Szilágyi Zoltán az ország leghidegebb pontján döntötte meg a saját rekordját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.31.
Erőpróba

Sokan nehezen vesszük rá magunkat, hogy kimozduljunk a hidegben, pedig a szabadtéri futásnak jót tesz az immunrendszerünknek. Szilágyi Zoltán az élő példája ennek az állításnak; a férfi tavaly már lefutotta a kicsit több, mint 21 kilométeres távot, egy száll gatyában, mindezt a dermesztő hidegben.

A férfi idén is kisgatyára vetkőzött és fagypont alatt indult neki a hajmeresztő kalandnak, sőt az extrémfutó tovább emelte a tétet, ugyanis most az ország leghidegebb pontján kívánta teljesíteni a távot, így esett a választása a Nógrád megyei Zabarra. Idén új csúcs született, 1 óra és 41 perc alatt tette meg a távot, ezzel megdöntve a tavalyi rekordját.

Ahogy azt a Csupa Sport írja a fagyos kaland után talán megbetegedéstől sem kell tartania: párja, a hivatásos mentőtiszt Lenkei Alexandra elmondása szerint a jelek szerint nem kell szövődmények miatt aggódnia.

 





Ezeket olvastad már?
„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás