
Két kihagyott büntető egymás után: "Próbáltak vigasztalni" – Vécsei Bálint így élte meg karrierje kudarcát
Kihagyott büntetők után esett ki a Paks Kolozsváron.
Már a harmadik mérkőzésére készül a Fradi a Bajnokok Ligájában, jövő héten a bombaerős Juventus jön Budapestre.
Negatív lett a koronavírustesztje Cristiano Ronaldónak, a Juventus ötszörös aranylabdás portugál labdarúgójának.
A támadó közel három héttel ezelőtt, a válogatottnál fertőződött meg a koronavírussal, majd később a klubjához visszatérve és ott elszigetelődve, többször is pozitív tesztet produkált. Ebben az időszakban két-két bajnoki és Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést volt kénytelen kihagyni. Csapata nélküle ezekből csak egyet, a kijevi BL-összecsapást nyerte meg, a két bajnoki döntetlen mellett szerdán kikapott otthon a Barcelonától.
A Juventus kiemelte, Cristiano Ronaldónak mostantól nem kell otthoni karanténban tartózkodnia. A támadó így vasárnap a Spezia elleni bajnoki találkozón térhet vissza, illetve jövő héten elutazhat Budapestre, ahol az olaszok a BL-csoportkör harmadik fordulójában a Ferencváros vendégei lesznek a Puskás Arénában.
Kihagyott büntetők után esett ki a Paks Kolozsváron.
Máris megvan a fociszezon egyik legkínosabb jelenete.
1995-ben sokallt be a Fradi legendája.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.