
Öt magyarral rajtol a Bundesliga: Dárdai középső fia lehet a nagy meglepetés
A régi motoros légiósaink mellett Dárdai Marci éve lehet a 2020/21-es szezon.
Pénteken a Bayern München-Schalke 04 rangadóval kezdődik a labdarúgó Bundesliga 2020/21-es szezonja. Az évek óta a német topligában légióskodó válogatott sztárjaink (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Sallai Roland és Szalai Ádám) mellett Dárdai Pál középső fiának, a 18 éves Dárdai Mártonnak is szurkolhatunk a Herthában.

Az apja légióskodása idején Berlinben született, és kettős állampolgárként a német korosztályos válogatottakban játszó Dárdai Márton április végén, a koronavírus-járvány szünetében került föl a Hertha felnőttcsapatába. Villámgyorsan ugrált előre a ranglétrán: tavaly ilyenkor még az U19-es ifigárdában játszott, majd tavasszal a negyedosztályban szereplő U23-as tartalékok között bemutatkozva hívta föl magára Bruno Labbadia vezetőedző figyelmét.
A tréner szerint nagy jövő előtt áll a csaknem 190 cm magas, erős felépítésű, mégis technikás, több poszton bevethető középső Dárdai-fiú, akit apja nemrég így jellemzett: „egy igazi állat”, ugyanakkor „intelligens futballista”.
„Óriási potenciál rejlik Mártonban. Ezt rögtön látni rajta. Remek srác, és van egy nagy előnye: két fontos poszton is képes játszani”
– sorolta a belső védőként és védekező középpályásként is bevethet, ráadásul ballábas Dárdai Marci erényeit Labbadia nemrég a Berliner Zeitung hasábjain.
A fiatal reménység dolgát nehezíti, hogy míg apja vezetőedzőként bátran – és részben kényszerűségből – építette be a csapatába az utánpótlás-akadémián képzett tehetségeket, a Hertha dúsgazdag új befektetője révén mostanában eurószázmilliókból erősít. A célkitűzés is más lett: „a nagyváros klubja” (így emlegetik a téli átigazolási szezonban a világon a legtöbbet költő berlinieket) nagyra is tör, a Bajnokok Ligájába tart. Dárdai Marcinak így a korábbinál erősebb konkurenciával kell megküzdenie, de edzője bízik benne. Eddig csak felkészülési mérkőzéseken játszott az első csapatban, az előző Bundesliga-szezon hajrájában a kispadon kóstolt bele a miliőbe – és idén sikerülhet neki az áttörés is.
Honfitársaink csúcstalálkozója jön
A vasárnapi Leipzig-Mainz mérkőzésen a dobogóra esélyes hazaiak kapuját minden bizonnyal a „kirobbanthatatlan” Gulácsi Péter védi majd, Willi Orbánnak viszont a tavaly októberi térdsérülése után egyelőre az lehet a célja, hogy visszakerüljön a védősorba. A vendégeknél Szalai Ádám legfontosabb idei feladata az lehet, hogy minél több játéklehetőséget harcoljon ki magának.
Top hírek


Gruber Zsombor karácsony után Liverpoolba utazik
Gruber Zsombor Liverpoolba utazik két ünnep között.

„Te bohóc!” - Szoboszlai miatt áll a bál, nekiestek a Liverpool-szurkolók korábbi kedvencüknek
Hiába keresik Szoboszlait a szezon eddigi álomtizenegyében.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre