
Miénk a tér – családi nap Rákoscsaba főterén
Pedrofon koncert, papírszínházi meseelőadás, állatsimogató, légvár, óriás társasjátékok is várják a kilátogatókat.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
„Ahogy változik a belső világunk, úgy a külső világunk eredményei is változnak. Azt tapasztaltam az évek során, amikor saját magam jártam önfejlesztési programokra, hogy azok, akik szintén rendszeresen részt vettek ezeken, azoknak gyorsabban és könnyebben jöttek a lehetőségek az életükbe. A párkapcsolatukban, illetve az anyagi világban valamilyen furcsa módon kevesebb akadály és több pozitív áramlás érkezett az életükbe, valamint a kapcsolataik minősége is megváltozott. Én az anyagiakkal kapcsolatban nem akartam változást, mert azt már megteremtettem és sikeresnek tartom magam azon a téren, ami megváltozott, az a családon belüli kapcsolataim, és a külvilággal való kapcsolódásom.
Annyira jó volt látni ezt a pozitív változást, hogy elhatároztam, én is ezt a tudást és életmódot fogom átadni másoknak. Így született a Delfinszív önfejlesztő program.
Ha érdekel titeket, gyertek és próbáljátok ki!
Ezek laza csoportos gyakorlatok, amelyeket élvezettel tudunk csinálni, és közben egy külső szemmel való rálátást adnak a világunkra (pénz, külső segítség, párkapcsolat, és önmagunkkal való kapcsolódás).
A programon való részvétel ingyenes, viszont kérlek titeket, hogy egy e-mailt küldjetek nekem olyan tárggyal, hogy:
Május 8. Delfin
[email protected]
Időpont: május 8., 18.00
Helyszín: MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.)
Pedrofon koncert, papírszínházi meseelőadás, állatsimogató, légvár, óriás társasjátékok is várják a kilátogatókat.
Kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programok, játékok, koncertek és ajándékok várnak.
"Készüljünk együtt a nyárra egy felejthetetlen nap keretében – a legkisebbek örömére, a családok boldogságára!"
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre