
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
„Az elhatározástól a családig” a címe annak a július elsején, 18 órakor kezdődő eseménynek, amelyet a Várkert Bazárban tartanak, a Szárazárok Színpadnál (szabadtéri mozi).
Az este témája, hogy milyen csomagot kapnak egy gyermekkel a nevelő- és örökbefogadó szülők. Továbbá arról is beszélgetnek a program vendégei, hogy vissza lehet-e adni a biztonságérzetet egy elhagyott gyermeknek, lehet-e teljes önátadással szeretni egy bizonytalan kimenetelű szeretetkapcsolatban. Félelmekről és vágyakról, örömökről és buktatókról is szó lesz.
Szakértő vendég: dr. Nagy Katalin, mentálhigiénés szakember. A beszélgetést Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője vezeti. A beszélgetés után az Instant család című amerikai vígjátékot nézhetik meg az érdeklődők (R.: Sean Anders, 118 perc). A rendezvényen a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Belépő az aktuális havi Képmás magazin személyenként, amely a helyszínen is megvásárolható. További részletek itt.
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre