
Mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy a nehézségek ne széthúzzák őket egymástól, hanem még erősebb szövetséggé kovácsolják őket?
Mihalec Gábor legfrissebb kutatásában több, mint 1200 fő vett részt, válaszaik nyomán pedig egyértelmű különbség rajzolódott ki a krízisen sikerrel túljutók és a kihívásban alulmaradók között. A szerző előadásában és az azonos címmel megjelent kötetében ezt a mindennapi gyakorlatba is átültethető tudást osztja meg az érdeklődőkkel. Időpont: február 9., 18 óra.
„Ismerkedjünk és gondolkozzunk arról, hogyan használhatjuk fel a város ehető növényállományát. Természetesen közben szól a zene, a földre kerülnek a piknikplédek és gyermekprogrammal is várunk titeket.”
Egész napos, színes programokkal tarkított vakációváró partival várnak mindenkit.
Gyere és játssz, és hívd el a családtagjaidat, barátaidat is!
Mert körülöttünk forog a világ! Flashmob június 10-én.
A tavalyi nagysikerű rendezvény után, idén ismét megszervezik az adományboltok közös ünnepét, az Adományboltok Éjszakáját.
A Budavári Palotanegyedet a Time magazin a világ ötven legnagyszerűbb helyszínei között említi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre