„Ez volt az utolsó táncunk” – Berecz Zsombor nagy bejelentést tett





Berecz még egy olimpiára nem akar felkészülni, de szeretné átadni tudását a következő generációnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.03.
búcsú

Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak. Örülök nagyon ennek az ezüstéremnek, jó helyre ment az a támogatás, amit kaptam” – nyilatkozott a partra szállás után a 35 éves Berecz.

Az éremversenyről elmondta, egyszerű volt a terve, megnyerni a futamot, és aztán kiderül, mit csinálnak a többiek

Scott bebiztosította az aranyát, de az én tervem végül is sikerült. Éreztem, hogy közel vagyunk egymáshoz, akadt, amikor hátrébb ment. Az ő döntése volt, hogy újrarajtolt, bár nem volt kint. Egy fél másodpercig én is elgondolkoztam, hogy nem csúsztam-e át a vonalon, de tudtam, ha visszafordulok, elúszik a végső lehetőségem. Jól olvastam a pályát, bár a sebességem nem volt az igazi” – mesélte a keddi küzdelemről.

Berecz Zsombor ezüstérmet nyert (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Arra a felvetésre, hogy menet közben volt olyan szakasz, amikor éppen olimpiai bajnoknak érezhette magát, így válaszolt:

Ilyenkor egyfajta másállapotban van az ember. Talán egyszer néztem hátra, de csak a saját futamommal törődtem, hogy megcsináljam, amit elterveztem. Tíz-húsz másodperces kiesés is döntő lehet, ha elkezdek körbetekintgetni. A célban persze hátranéztem, és az nem volt jó érzés. De örülök neki, hogy Scott nyert, megérdemli. Furán fog hangzani, de ennek az olimpiának igazából ő volt a meglepetése, mivel két és fél éve nem versenyzett Finnben” – mondta.

Hozzátette, szerinte a Finndingi a legkülönlegesebb hajóosztály az összes közül, mert ott érett emberek vitorláznak.

Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezése volt egy hajóosztály olimpiai szereplésének” – utalt arra, hogy a 2024-es párizsi játékok programjából kikerült a Finndingi.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás