
Őrület: tücsökfagyi az idei sláger a Balatonnál
Attila korábban is készített extrém fagylaltokat, de most mindenkit túlszárnyalt.
Azt kívánjuk, ne kelljen soha visszanézni baleset miatt a felvételeket, de hatalmas segítség, ha van az autónkban menetrögzítő kamera. Most kipróbáltuk, mit tud a MiVue 846.
A legfontosabb funkciójának egyértelműen megfelel, azaz remek minőségű videót készít akár nappal, akár esőben vagy éjjel. Még gyenge látási viszonyok között is nagy kontrasztú, illetve tiszta és színekben gazdag képet biztosít. A nagyobb rekesznyílásnak köszönhetően nagyobb fényerejű videókat rögzít éjszaka. A sebesség sem akadály, a videók így is jó minőségűek maradnak.
A kamerát a korábbiaknál könnyebb felhelyezni a szélvédőre, és annyira kicsi, hogy úgy elrejthetjük a visszapillantó mögé, hogy egy négyzetcentit sem zavar be a kilátásba. Így a képernyőjén megjelenő opcionális információk, mint a GPS sebességmérő kamerákra vonatkozó figyelmeztetések, nem lesznek láthatóak. De az elsődleges funkcióját, a néma felvételt így is teljesíti. Ami egyedül emlékeztet így a meglétére, az a kábel, ami a szivargyújtótól a kamerába vezet.
Nagyon érzékeny jószág, szerencsére karambolt, koccanást nem rögzítettünk a tesztidőszak alatt, de így is számtalan vészhelyzeti felvétel került a mappába. A 846-os készülék rendelkezik ugyanis egy úgynevezett emergency recording funkcióval, ami mindent rögzít, amit veszélyesnek érzékel. Így a külön erre a célra létrehozott mappában számtalan kátyún és bukkanón való áthajtás videója sorakozik.
Integrált wifijének és az applikációnak köszönhetően élő egyenesben nézhetjük a telefonunkon a felvételt, és így a frissítéseket is könnyebben átvezethetjük a készülékre. Ez igen hasznos lehet, főleg parkoló üzemmódban.
Az autó akkumulátoráról is működtethetjük, pár órát mindenképpen gond nélkül kibír anélkül, hogy be kéne bikázni a kocsit az újra elindulás előtt, ezt teszteltük. A hosszabb távú és biztonságosabb megoldás persze egy külső energiaforrás használata a szivargyújtó helyett. A 48 órás akkumulátorról táplált készenléti parkolási üzemmódnak köszönhetően automatikusan elindítja a rögzítést, ha rezgést érzékel, és az akkumulátornak köszönhetően képes akár hosszabb időn át is felvételt készíteni.
Az általános rögzített távolságra vonatkozó figyelmeztetések és a Smart Alert funkció figyelmeztetnek a sebességtúllépésre. A sebességmérő kamera frissítései ingyenesen elérhetők. A 846 ráadásul megmutatja a távolságot és az időt (másodpercekben) a legközelebbi sebességmérő kameráig, valamint jelzi a sebességhatárt és az odáig tartó út átlagos sebességét.
A cég gyártott már olyan szettet, ami eleve rendelkezik hátsó kamerával, amit egy, a kocsiban jól elvezethető kábel köt össze a főegységgel, ezt mi is teszteltük korábban. Aki a hátuk mögött történő eseményeket rögzíteni kívánja, annak persze a 846-ossal is van lehetősége megtenni ezt, csak be kell szereznie az A50 névre hallgató hátsó kamerát, ami kompatibilis a most bemutatott termékkel.
Pluszban csupán egy minél nagyobb SD-kártyára van szükségünk, hogy minél nagyobb tárhelyre rögzíthessen új útitársunk.
Előzetesen nem is gondoltunk rá, a videók visszanézésekor tudatosult csak bennünk, hogy hangot is rögzít, ezért az olyan felejthetetlen élmények is megvannak, amikor sikerült az autórádiót túlüvöltve elénekelni a Santa Mariát a Neoton legújabb tagjaként...
Az online áruházak kínálatában 60 ezer forintért megkapni. Egyszeri, hosszú távú befektetés.
Attila korábban is készített extrém fagylaltokat, de most mindenkit túlszárnyalt.
Így próbált meg eltussolni egy bűncselekményt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre