
A nagybányai festők művészete – Gimesy Péter művészettörténész előadása
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
A gazdag, sokszínű ünnepkör színpadi megelevenítésében Farkas Zoltán „Batyunak” nagyszerű segítők állnak rendelkezésére: Benedek Krisztina népi énekes és mesemondó mellett a Kistarcsai Pannónia Táncegyüttes három csoportja és zenekara is közreműködik.
„Luca, Luca, kitty-kotty, tojjanak a tiktyok” – ha ezzel a mondókával készülünk az év vége sűrű időszakára, nagy baj az új esztendőben sem érhet minket. De ne szaladjunk előre: az év utolsó két hete jó ideje az összegzés, a leltár és az új tervekbe vetett bizalom időszaka. Meg a zenéé, táncé, meséé és megannyi különös, ritka népszokásé, amelyekről nem illik megfeledkezni. Hogy valóban ne feledkezzünk meg róluk, arról rendező-műsorvezetőként a hazai népi hagyományok nagy ismerője, Farkas Zoltán „Batyu” gondoskodik.
A mártírhalált halt szicíliai vértanúra, Szent Lúciára emlékezünk december 13-án. A karácsony napjáig készülő, az éjféli misén a boszorkányokat leleplező Luca székéről már mindenki hallott, de azt talán kevesebben tudják, hogy például a Csallóközben Lucának öltözött férfiak meszelővel a kezükben űzték el a bajokat a családtagokról. Karácsony böjtje, azaz december 24-e Ádám és Éva emléknapja, amikor a család már az érkező esztendőre összpontosított. Másnap Jézus Krisztus születését ünnepeljük, sok helyen a betlehemezés jeles szokásával felelevenítve az egykori eseményeket. A heródesi gyermekgyilkosság áldozataira, az aprószentekre december 28-án emlékezünk, számos rontásűző szokással – például a vesszőzéssel, melyet neveznek aprószentekelésnek is – biztosítva a jólétet. De nem feledkezhetünk meg az advent idején szokásos énekes verses köszöntésről, a kántálásról sem.
Korosztály: 10–14 év
Jegyár: 500 forint
Időpont: december 12., 11.00–12.00
Helyszín: Műpa
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
A művész a mostani programban Brahms legjelentősebb nagyszábasú szonátáját játssza, előtte egy válogatást, kedvenc, későbbi rövid műveiből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre