
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet.
Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 9–12. között tartja nyitva kapuit a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.
Az Ünnepi Könyvhét nyitónapja az emlékév programsorozatának felvezetésével indul, majd kezdetét veszi a hagyományos megnyitóprogram: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat, ezt követően kerül sor a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjátadójára, végül Nádas Péter író megnyitóbeszédét hallhatjuk a Vörösmarty téren. A négynapos rendezvényt az MKKE által szervezett központi programok, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik.
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre