
Fényjelzéseket adott le a soproni kutya – így mentette meg gazdája életét
A kutyának köszönhető, hogy gazdája életben maradt.
Egy új videó rávilágít arra, hogy Gyurcsánynak nemcsak az egyensúlya megtartásával voltak problémái, hanem a beszéde is erőteljesen akadozott. A sokak szerint hullarészeg DK-elnök ezt követően ráadásul még vezetett is.
Korábban beszámoltunk róla, hogy egy interneten terjedő videó szerint Gyurcsány Ferenc fényes nappal, egy utcafórumon hullarészegen találkozott az idős szavazóival. Egy újabb videó tanúsága szerint az egyesült baloldal vezére nem csak támolygott, hanem értelmetlenül szónokolt pár mondatot, majd mint aki jó végezte dolgát, beült az autója volánja mögé, és elhajtott – írja a Ripost.
Az interneten futótűzként terjedő videóról Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője azt mondta: „A baloldal vezére: Gyurcsány Ferenc szemmel láthatóan már fényes nappal, a saját kampányeseményein is hullarészeg. Még nagyjából 9 hónap van hátra a választásig. Vajon kibírja addig?” A videó forrása: Bede Zsolt
Gyurcsány Ferenc egyébként a botrányos gyöngyösi fellépése után Balmazújváros felé vette az irányt. Útközben posztolt még egy képet a legnagyobb közösségi oldalra. Ezen az látható, hogy egy kisebb pohárból iszik valamit. A képet sokan bizonyítékként értelmezték arra nézve, hogy a DK elnöke rövidezett, mások szerint arról van szó, hogy egy kávéval próbált józanodni.

A kutyának köszönhető, hogy gazdája életben maradt.

Magyarországon az otthonteremtés nemcsak vágy, hanem reális lehetőség.

A fiatal lány fél az exétől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.