
Nem lesz eső, de van egy rossz hírünk: ilyen tavaszi időjárás várható a hétvégén
Hiába a 15-22 fokos maximum, van, ami sokakat bent tart.
Most más időre számíthatunk, mint eddig.
Hétfőn este a fátyolfelhők mellett nagy területen terjeszkedni kezd a rétegfelhőzet, emellett köd képződik, ráadásul a ködös tájakon szitálás is előfordulhat. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között várható a met.hu szerint. Kedden az ország délnyugati felén tartósabban rétegfelhős idő várható, míg máshol többórás napsütés lehet – változó felhőzettel. 18-19 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északias szél élénk lesz – írja a Köpönyeg. Szerdán már gyenge, szemerkélő eső lehet, a hőmérséklet 12-20 fok között alakul.

Csütörtökön változatos időre számíthatunk: lesznek rétegfelhős, ködös, párás területek, valamint kevésbé felhős, napos részek is. Helyenként gyenge eső vagy zápor, a ködös vidékeken pedig szitálás is előfordulhat. Délután a hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Mindenszentek napján, azaz pénteken rétegfelhőzet, köd, pára és naposabb körzetek egyaránt előfordulhatnak. Néhol gyenge eső vagy zápor lehet, a ködös tájakon pedig szitálás is kialakulhat, de ez csak elszórtan fordulhat elő. Délután 13 és 19 fok között mozog a hőmérséklet. A korábbi években többnyire hűvösebb, borúsabb, esős nappal járt a Mindenszentek, most azonban kellemesebb időre számíthatunk.
A Köpönyeg térképes előrejelzése szerint a hétvége is enyhe lesz: szombaton, azaz halottak napján 11-18 fok várható délután, eső nélkül, vasárnap pedig 9-14 fok valószínű.

Hiába a 15-22 fokos maximum, van, ami sokakat bent tart.

Jó sokat kell várni az újbóli 20 fokokra.

Elképesztő kánikulára van kilátás Indiában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.