„Nem tudtad, hogy reggel felébredsz-e” – sokkoló beszámoló Mariupolból

Civilek tízezrei rekedtek Mariupolban, ahol jelenleg nincs áram, vezetékes víz és még gáz sem. A segélyosztás, illetve a lakosok evakuálása folyamatosan kudarcot vall, de a szenvedés azoknak sem ér véget, akiknek sikerült megszökniük, különösen nem a gyermekek számára.

Először kenyeret, kolbászt és vizet vettek. Nadia Denysenko és gyermekei három hetet töltöttek az ostromolt Mariupolban, mielőtt megszöktek volna. Ez idő alatt fűtés nélküli, hideg lakásukban éltek, ahol egy közeli lövedék hatására kitörtek az ablakok. Vastag falak mögötti folyosókon töltötték napjaikat, majd éjszakára lementek az alagsorba. Általában 05:00-kor keltek, hiszen a hangos robbanásoktól aludni sem tudtak. Napokig nagyon keveset ettek, és szinte semmit sem ittak – számol be Nadia történetéről a BBC.

„Annyira boldogok voltunk, amikor palackozott vizet kaptunk. Másodpercek alatt megittuk” – mondta Nadia felidézve azt a pillanatot, amikor 14 és 5 éves fiával, valamint 12 éves lányával biztonságosabb helyre kerültek.

„Pokol volt. Csak a pokol. Úgy élted a napjaid, hogy nem tudtad, hogy reggel fel ébredsz-e.”

Tömegsírokba temetik a halottakat

Mariupol átélte Oroszország Ukrajna elleni agressziójának legrosszabb borzalmait. Ezrek haltak meg, amikor a megszálló erők körülvették a várost, és kíméletlenül támadták a levegőből, a földről és a tengerről is. Sokukat tömegsírokba temetik szertartás és név nélkül.

„Erősen ágyúztak bennünket. Nem törődtek semmivel… A fiam folyamatosan azt kérdezte: »Mik ezek robbanások?« Azt mondanám neki: »Ne aggódj, fiam. Ez csak tűzijáték«” – mesélte Nadia, aki elárulta, hogy egyik menekülési kísérletük során nagyon sok autót láttak. Azt gondolták, evakuációs pont lesz, de nagyot tévedtek. Támadás alá kerültek. Nadia azt mondta, hogy csak azután élték túl, hogy egy férfi belökdöste őket egy közeli épületbe.

„Amikor kimentünk, valami szörnyűségnek voltunk szemtanúi. Egy autót eltalált egy gránát. A sofőr, egy katona, aki megpróbálta kivinni a családját a városból, a fején sebesült meg. Egy pincébe vitték, ahol egy lány, aki nem volt orvos, egy közönséges tűvel és cérnával összevarrta. Miután mindezt láttuk, hazajöttünk, és a kisebbik fiam megkérdezte tőlem: »Anya, miért akarnak megölni minket?«”

Március 17.-e

Napokkal később, március 17-én végre sikerült kihajtaniuk a városból, egy magánjárművekből álló konvoj részeként. Először Manhushba, majd Bergyanszkba indultak, ahonnan Zaporizzsján keresztül Lvivbe akartak eljutni. Elmondásuk szerint az út tele volt ellenőrzőpontokkal, amelyeket orosz katonák vagy az oroszok által támogatott szakadárok állítottak fel.

„Megvizsgáltak minket, különösen a férfiakat, illetve mindenkinek a telefonját” – mondta Nadia, aki ekkorra az összes fényképét kitörölte.

„Amikor elhagytuk a várost, akkor engem végig sár borított. Nem zuhanyoztam le, de ha valakinek nincs innivalója, akkor eszébe sem jut zuhanyozni.”

Napokig tartott az út a nyugat-ukrajnai Lvivbe.

„Biztonságban vagyunk és tudunk élelmiszert vásárolni, de a fiam még mindig rejteget ételt: kenyeret, cukorkát. A lakás különböző részein dugja el, ahol lakunk. Megkérdeztem tőle, hogy miért teszi ezt. Azt mondta: »Hogy legyen mit ennem holnap«” – árulta el Nadia, aki szeretné, ha egy nap a háború véget érne, a városok újjáépülnének, ők pedig visszatérhetnének Mariupolba.