RETRO RÁDIÓ

Bajban van? Kérje az angyalok segítségét!





A hétköznapokban sokszor becézgetjük szeretteinket Angyalkámnak úgy, hogy igazából bele sem gondolunk, létezne-e angyalok. Ha valaki hisz bennük, sokat segíthetnek az élet sok területén



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.08.
angyal segítség

Ha hiszünk abban, hogy vannak körülöttünk láthatatlan segítők, akkor éljünk vele és szólítsuk meg őket, ha szükségünk van rájuk. Az angyalokat leginkább úgy kell elképzelnünk, mint szorgos kis hangyákat, akik segítenek abban, hogy a sorsunk útját járjunk. Önállóan nem dönthetnek és nem cselekedhetnek, ők csak utasításokat hajtanak végre. Ha azt szeretnénk, hogy egy adott élethelyzetben megkönnyítsék a dolgunkat, nyugodtan szólítsuk őket. Összegyűjtöttük azokat az angyalokat, akikre a legnagyobb szükségünk lehet.

Fotó: Shutterstock

 

Karmaelt akkor szólítsuk, ha nagyon nehéz élethelyzetbe kerültünk és szeretnénk, hogy a sorsunk jobbra forduljon. Meg kell kérnünk tőle, hogy változtassa meg az életünket.

Gabriel az egyik legismertebb angyal. Érdemes citrint viselnünk, ezzel könnyebben kapcsolódhatunk vele. Támogatja azokat, akik művészettel és kommunikációval, kapcsolattartással foglalkoznak. Ha valamiben nem tudunk döntést hozni, szólítsuk meg őt, mert mindig utat mutat. Kitárja a lehetőségek kapuit, hiszen kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala. Amennyiben hozzá fordulunk segítségért, hamarosan energikusabbak és eredményesebbek leszünk mint azelőtt. Abban is útmutatást ad, ha munkahelyet keresünk vagy vállalkozást szeretnénk indítani. Testünk méregtelenítését is elősegíti az energiája.

Rafael Arkangyal az igazi gyógyító. Szólítsuk, ha betegek vagyunk, sőt más szeretteink vagy akár kis kedvenceink gyógyulását is kérhetjük tőle. Ha műtét vagy kezelés előtt állunk, akkor is szólítsuk meg, hogy legyen ott mellettünk. Lelki bánatot ugyanúgy enyhít, mint a testi fájdalmakat, sőt kapcsolatainkon is tud javítani, legyen az pár vagy baráti kapcsolat.

Jellemző rá az utazók mindenre kiterjedő oltalmazása is. De a szenvedély betegségek, beteges vágyak leküzdésében is segít. Színe a zöld, tehát ha szükségünk van rá, akkor legyen rajtunk vagy körülöttünk ez a szín.

(Fotó: Pixabay)

Uriel akkor lehet fontos számunkra, ha valamilyen veszélyes élethelyzetbe kerülünk vagy veszély leselkedik ránk, akár fizikai síkon. A legokosabb arkangyalok egyike, éleslátó, ugyanakkor kiváló gyakorlati érzéke van, így inkább olyan, mint egy öreg bölcs Mester. Segít, ha nem találjuk a belső békénket, ha félelmeinktől meg szeretnénk szabadulni, ha állandó nyugtalanságot és nyughatatlanságot érzünk és szeretnénk ettől megszabadulni.

Ha dühösek vagyunk és idegesek, Ő megnyugtat minket, - ha saját magunkon belül és kívül a világban is békét szeretnénk, ha kapcsolataink nem harmonikusak vagy ha valamit nem tudunk elfogadni, akkor őt kell hívnunk.

Haniel Arkangyal abban segít, hogy mindent a maga teljességében éljünk meg. Felszínre hozza rejtett adottságainkat, és segít csiszolni rajtuk. Segít, hogy elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Forduljunk hozzá, ha bizonytalanok vagyunk magunkban, vagy bánt valami. Haniel erősíti az önbecsülésünket, hogy meglássuk, mennyire csodásak vagyunk.

Hogyan segítenek az angyalok?

Ha angyali segítséget kérünk, nem arra kell gondolnunk, hogy majd hallunk egy hangot a fejünkben, ami megmondja mi legyen. Üzeneteik a gondolatainkban jelennek meg, mint a saját gondolatunk vagy akár csak azt vesszük észre, hogy az életünk azon területe kezd jobbá fordulni, amelyben támogatását kértük. Néha az is előfordul, hogy találkozunk egy rég nem látott ismerősünkkel, aki valami olyasmit mond majd, ami megoldást kínál. Biztosak lehetünk benne, hogy ez az angyalok üzenete.

 

 

 

 

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Sűrű nap, túláradó érzelmekkel, ezek a csillagjegyek borulhatnak ki ma

Sűrű nap, túláradó érzelmekkel, ezek a csillagjegyek borulhatnak ki ma

Leleplezték a tudósok az antarktiszi piramis rejtélyét

Leleplezték a tudósok az antarktiszi piramis rejtélyét

Elárulta a magánnyomozó: ez a közös jel árulkodik a hűtlen pasikról

Elárulta a magánnyomozó: ez a közös jel árulkodik a hűtlen pasikról

Elképesztő felfedezés: a kutyák tényleg értik és össze is kapcsolják a főneveket – Videó

Elképesztő felfedezés: a kutyák tényleg értik és össze is kapcsolják a főneveket – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás