
Nagymama receptjei: 5 desszert, amitől azonnal nosztalgikus hangulatba kerülsz
Íme pár remek recept!
Házi krémes

Hozzávalók (4 adaghoz):
- 1 csomag leveles tészta
- liszt a nyújtáshoz
A krémhez:
- 1 l zsíros tej
- 35 dkg kristálycukor
- 12 dkg rétesliszt
- 1 vaníliarúd
- 10 tojássárgája
- 1 l habtejszín
Elkészítés:
1. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk kb. 2 mm vastagra. Vágjuk ketté, mindkét lapot tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd szurkáljuk meg villával, hogy a sütés közben keletkező gőz távozni tudjon. Egyenként süssük meg a lapokat 170 fokos sütőben kb. 20 perc alatt.
2. A krémhez langyosítsuk meg a tejet, szórjuk bele a cukrot, a lisztet, a vaníliarúd kikapart magjait, majd csorgassuk bele a villával felvert tojássárgáját.
3. Folyamatos kevergetés mellett főzzük, míg a krém besűrűsödik. Ekkor húzzuk le a tűzről, és kevergetve hagyjuk kihűlni.
4. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd forgassuk a kihűlt krémbe. Tegyük az egyik kihűlt tésztalapot egy tepsibe, simítsuk rá a krémet, majd fedjük be a korábban négyzetekre vágott másik lappal.
5. Tegyük be a süteményt a hűtőbe, és hagyjuk állni 2 órán át.
60 perc
Aranygaluska vaníliasodóval

Hozzávalók (4 adaghoz):
A tésztához:
- 2,5 dkg porcukor
- 25 dkg liszt (bl55)
- 2,5 dkg vaj
- 2 dkg friss élesztő
- 1 csipet só
- 1 tojás
- 1,2 dl tej
- 1 citrom héja
A szóráshoz, kenéshez:
- 11 dkg darált dió
- 9 dkg kristálycukor
- fél reszelt citromhéj
- 10 dkg vaj
A vaníliasodóhoz:
- 7,5 dl tej
- 1 szál vaníliarúd
- 5 dkg kristálycukor
- 7 tojássárgája
- 4 dkg liszt (bl55)
Elkészítés:
1. A tészta hozzávalóit egy robotgép üstjébe öntjük vigyázva, hogy a só és a cukor ne érintkezzen közvetlenül az élesztővel. A kelt tésztát egyneművé dolgozzuk a géppel.
2. Egy üvegedényt vékonyan kikenünk olajjal, és a tésztát beleöntjük. Így könnyebben kifordul majd a kelesztés után. Egy konyharuhával lefedve meleg helyen legalább egy órán át kelesztjük a tésztát.
3. Amíg kel a tészta, vékonyan kivajazunk, kilisztezünk egy 26 cm átmérőjű tortakarikát.
4. Egy tálban összekeverjük a szóráshoz előkészített darált diót a kristálycukorral és a citromhéjjal. A vajat felolvasztjuk teljesen.
5. A vaníliasodó elkészítéséhez a tejet felforraljuk egy lábasban a vaníliarúd kikapart magjaival, majd levesszük a tűzről. A cukrot, a tojássárgát és a lisztet alaposan összekeverjük, majd a felforrt tejet lassan hozzácsorgatjuk.
6. Az egészet visszaöntjük a lábasba, és addig főzzük, amíg el nem kezd sűrűsödni. Ezután el is zárhatjuk alatta a tüzet, mert még tovább fog sűrűsödni a lábasban. Fontos, hogy ne legyen pudingsűrűségű, mert az már nem sodó.
7. Ha megkelt a tészta, lisztezett felületen 1-2 cm vastagra kinyújtjuk, majd nagyjából egyforma darabokat szaggatunk belőle pogácsaszaggatóval.
8. A tésztagaluskákat a kivajazott, kilisztezett sütőformába rakjuk szorosan, és rétegenként meglocsoljuk vékonyan az olvasztott vajjal, majd a cukros dióval vastagon megszórjuk. Addig rétegezzük, amíg a forma megtelik. Ha megtelt a tortaforma, a tetejét is meglocsoljuk, megszórjuk, és újabb 30 percen át kelesztjük.
9. Ezután 170 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Az aranybarnára sült galuskákat a már kihűlt sodóval alaposan nyakon öntve fogyasszuk.
Női szeszély

Hozzávalók (6 adaghoz):
- 7 tojás
- 14 dkg vaj
- 28 dkg kristálycukor
- 14 dkg liszt
- 1 ek. sütőpor
- só
- sárgabaracklekvár
Elkészítés:
1. A női szeszély elkészítéséhez a tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját összedolgozzuk a cukor felével és a vajjal, majd hozzászitáljuk a lisztet és a sütőport.
2. Egy kivajazott tepsibe simítjuk a tésztát, és 170 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.
3. Közben a tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukor másik felével.
4. A süteménylapot kivesszük a sütőből, még forrón megkenjük a baracklekvárral, majd elsimítjuk rajta a tojásfehérjehabot, és visszatesszük a sütőbe. Nagyjából még 10 percig sütjük, amíg a fehérje kissé megpirul.
5. Kivesszük a süteményt a sütőből, és hagyjuk kihűlni. Kockákra vágva kínáljuk.
50 perc
Túrókrémes palacsinta málnaszósszal

Hozzávalók 16 adaghoz:
- 30 dkg liszt
- 1 csipet só
- 2 tojás
- 4 dl tej
- 3 dl szóda
- olaj
A krémhez:
- 25 dkg túró
- fél pohár joghurt
- fél pohár tejföl
- 10 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- fél citrom (reszelt héja)
- 5 szem friss málna
Az öntethez:
- 30 dkg friss málna
- fél citrom leve
- 5 levél menta
- 5 dkg porcukor
Elkészítés:
1. A tészta elkészítéséhez tálba szitáljuk a lisztet a sóval. A közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojásokat, majd ráöntjük a tejet és a szódát is. Alaposan összedolgozzuk. Akkor jó, ha a tésztamassza sűrű és krémes.
2. Egy 16-18 cm-es serpenyőt felforrósítunk. Egy kevés olajjal megkenjük, majd beleadagolunk kb. egy merőkanálnyit a tésztából úgy, hogy a massza az egész serpenyőt kitöltse.
3. Közepes lángon a palacsinta egyik oldalát addig sütjük, amíg a széle el nem válik a serpenyő aljától. Ekkor késsel vagy szilikonlapáttal megfordítjuk, a másik oldalát is aranyszínűre sütjük, és tányérra csúsztatjuk.
4. A krémhez a túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a joghurtot, a tejfölt, a cukrot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat és a friss málnaszemeket, majd krémesre keverjük.
5. A málnaöntethez egy keverőedényben botmixerrel összeturmixoljuk a málnát, a citrom levét, a mentát és a porcukrot. Így is fel lehet használni, de ha valakit zavar, akkor át is lehet passzírozni egy szűrőn, hogy a magok ne kerüljenek bele.
6. A palacsintákat megtöltjük a túrókrémmel, feltekerjük, és a málnaszósszal leöntjük. Friss málnaszemekkel, porcukorral és mentalevelekkel díszíthetjük.
45 perc
Mirinda szelet

Hozzávalók (4 adaghoz):
A kakaós tésztához:
- 6 tojás
- 1 csipet só
- 15 dkg cukor
- 1 dl olaj
- 7-8 evőkanál liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1,5 evőkanál kakaópor
A túrós réteghez:
- 50 dkg túró
- 20 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- narancshéj
A narancsos réteghez:
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 2 dl narancslé
- 5 dl mirinda
- 3-4 evőkanál cukor
Elkészítés:
1. A tojásokat egy tálba tesszük, nem kell azokat szétválasztani. Beleszórunk egy csipet sót, hozzáadjuk a cukrot és habosra keverjük.
2. Ezután jöhet bele az olaj, a liszt, egy csomag sütőpor és a kakaó. Simára keverjük a tésztát. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 40 perc alatt készre sütjük.
3. Amíg hűl a tészta, addig a puha vajat összekeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt narancshéjjal. Hozzáadjuk a túrót, és alaposan eldolgozzuk. Nem baj, ha közben kissé összetörjük a rögöket.
4. A pudingport és a cukrot egy kis tálban csomómentesre keverjük egy kevés friss narancslével. A narancsos üdítőt (Mirindát vagy Fantát) egy lábasban melegíteni kezdjük, és hozzáöntjük a pudingporos keveréket. Alacsony lángon addig főzzük, amíg el nem veszti a fényességét.
5. A túrókrémet a kihűlt csokis piskótára simítjuk, majd erre kerül a narancsos puding. Hűtőbe tesszük, és tálalásig két-három órát pihentetjük.
6. Gusztusos kockákra vágva tálalhatjuk is.
60 perc + pihentetés
Forrás: Fanny magazin
Top hírek


Egyszerű és ízletes: így készítsd el a családnak a póréhagyma-krémlevest
Viszonylag gyorsan megvan és mindenki imádni fogja!

Ennek a csillagjegynek minden sikerülni fog ma: nézd meg, mit tartogatnak számodra a csillagok
Ezt súgják mára a csillagok.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre