
Túl későn jöttek rá, mekkora a baj: asztmának hitték egy édesanya rákját, nem élte túl
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol33 évesen halt meg az anyuka.
A brit Katie Dowlingnál 2019-ben mellrákot diagnosztizáltak, és mastectomián esett át. Egyedül kellett megküzdenie a kemoterápiával a koronavírus-járvány miatti 2020-as bezárások idején, de a következő évben úgy tűnt, hogy teljesen megszabadult a kórtól.

A rákövetkező januárban azért ment vissza orvosaihoz, mert légszomjtól és fáradtságtól szenvedett. A vizsgálatok után azt közölték vele, hogy asztmája van. Tavaly októberben azonban megkapta a megsemmisítő hírt, hogy kiújult a rákja, ezúttal a tüdejében, a májában és a gerincében pusztított. Ekkor derült ki az is, hogy a fáradtság és a légszomj mindvégig a halálos betegség tünetei voltak. A következő hat-nyolc hónapban gyorsan romlott az állapota. Decemberben kénytelenek voltak megváltoztatni a kemoterápiát, mert a májműködése négyszer magasabb volt a normálisnál.
Azután eljött az a pillanat, amikor már nem volt elég jól ahhoz, hogy kemoterápiát kapjon, és be kell vonulnia a hospice-ba
– mondta el élettársa, Craig Nicol az Echonak.
Katie 33 évesen halt meg április 8-án. Párjával mindössze 18 hónapot tölthettek együtt, de ezalatt két gyermekük is született, akik most félárván maradtak. Craig azért fordult a nyilvánossághoz, hogy felhívja a figyelmet a halálos betegség olyan tüneteire, amelyeket sokszor tévesen diagnosztizálnak. Egyúttal pénzt szeretne gyűjteni párja temetésére, hogy gyermekeiknek legyen hol emlékezniük elhunyt anyukájukra.

Top hírek

Sorsfordító találkozás várhat ma erre a csillagjegyre
Az Ikrekre extra siker, a Halakra ajánlat vár ma.

Másként kapnak szívrohamot a nők és a férfiak – állítja a népszerű orvos
Ezért tér el a szívroham a két nem képviselői között.

Aranytej – így készül a különleges színű és hatású ital
Gyulladáscsökkentés, méregtelenítés...
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre