Szántó Ági: „Gyerekként is tudtam, hogy kék koszorúkat akarok kötni”

Az elmúlt évtizedekben a levenduláról már nem Provence jut eszünkbe, hiszen itthon is lépten-nyomon láthatjuk nyaranta kivirágozni a liláskék ültetvényeket. Ahogy a régen is kedvelt és ismert növény egyre több helyen megjelent, úgy ismertük meg azt is egyre inkább, hogy mire jó, hiszen az összetéveszthetetlen illat mellett komoly gyógyhatásokkal is bír a levendula. Vannak azonban olyanok, akiknek már maga a vele való foglalkozás, az ültetvény gondozása, a virágokból való alkotás is a lelkük részévé vált. Ilyen Szántó Ági is, aki több évtizede, még a nagy divathullám előtt ültette be élete első földterületét a mediterrán növénnyel.

Egy véletlenen múlt a kezdet

Ági már gyerekként vonzódott a virágokhoz és a koszorúkhoz, kislányként gyakran kötött vadvirágokból fejdíszeket. Hogy miért, azt maga sem tudja megmagyarázni, és valószínűleg senki nem sejtette, hogy megélhetését is ez fogja majd adni.

– Már fiatalon növényekkel foglalkoztam, és bár teljesen más szakmát tanultam, de a koszorúkészítés mindig megmaradt az életemben. Csináltam mohás alapokat, fontam szalmát, és a kosárfonást is megtanultam. Fiatal házasokként Budapest XVIII. kerületében, a szüleim házában laktunk, és már amikor a gyerekeim picik voltak, elkezdtem a Rákoskeresztúri Piacon árulni a koszorúimat. Ezekben ötvöztem minden tudásomat, variáltam a virágokat a szalmával, a vesszővel, fonással. A kilencvenes évek elejét írtuk, és én nagyon szerettem volna levendulát termelni valahol. Egy véletlenen múlt: a piacon mellettem lévő cipőárus említette, hogy az éppen felbomló Szilas téeszben van egy kezdetleges telepítés egy olyan földterületen, ami nagyon rossz minőségű, lényegében csak levendulát vagy kamillát lehet rajta termelni. Ez lett végül az első föld, amit megvettünk – mesél Ági a kezdetekről.

A terület innentől a kis család életének a részévé vált, azzal együtt, hogy ez komoly munkát is ad.

– Apám az első évben még megnézhette, és sosem felejtem el, hogy azt mondta: most vagyok a világ része. Mert akinek van földje, az a világ része lesz, ha van földed, határtalan a látás, látod a mezőt, a fákat, akármilyen kicsi a terület, a végtelent látod, ha beállsz a végébe. Azt viszont akkor még senki nem értette, hogy miért éppen levendulával ültetném be a területet. De én akkor már tudtam, hogy kék koszorúkat akarok kötni. Talán azért is, mert a férjem sváb származású, és az ő falujában a kék volt a mánia – nevet Ági.

Trabanttal Franciaországig

Ma nincs nehéz dolga annak, aki az egyik legismertebb mediterrán növényt telepítené itthon, hiszen bárhol kaphat palántákat. A kilencvenes évek elején azonban Ágiék igen messzire mentek el, hogy elindíthassák az ültetvényt.

– A kombi Trabantunkkal mentünk ki Franciaországba egy levendulafesztiválra, hogy növényeket, gyökeres palántákat és magokat hozzunk egy hegyi fajtából, ami aztán alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz.

A lelkes családanya igencsak komolyan vette a feladatot, és nagyon gyorsan kitanulta, amit a liláskék virágokról tudni lehetett. Amikor angol, francia, tihanyi, pannonhalmi fajtákról beszélünk, ő mindennel tisztában van.

– Sok a keveredés a fajták között, mivel hiába hozod bárhonnan, a hely, a napsütéses órák száma, a csapadék és a többi tényező hatására mindegyikből 3-5 éven belül sajátos, jellegzetes, helyi levendula lesz. Nekünk már a vásárlásnál megmutatták, hogyan kell szaporítani magról vagy dugványozással, és az első 6-7 év arról szólt, hogy legyen virág. Persze nagy különbség is van: a kétéves palánta már 10-12 ágat tartalmaz, a magról növő növény a negyedik évben kezd csak termelni – meséli a szakember, akinek, bár csak koszorúként kezdte árulni a virágokat, mivel gyógynövényről van szó, el kellett végeznie másoddiplomásként egy témába vágó képzést.

„Az ember el is engedi a harácsot”

Ma már az országban mindenhol láthatunk a nyár elején kéken virágzó, sorokba ültetett levendulaültetvényeket, levendulafesztiválokon szedhetjük a csokrokat, és az aromás, illatos sütemények, teák és szörpök is mindenki számára ismertek.

– Annak idején Pannonhalmán egy képzésen tanultam még sokat erről a növényről, de a vele végzett munka mellett persze a koszorúkötéssel sem hagytam fel. Akkor még nem nagyon láttak levendulából kötött koszorút, csokrokat, így gyorsan találtam rá vevőket. Egy idő után nem is a piacon árultam, hanem bedolgoztam néhány cégnek. A vásáros élet akkor kezdődött újra, amikor a Néprajzi Múzeum karácsonyi vásárára meghívtak. Akkor még szalma- és csuhéfonásokkal, mini aratódíszekkel is díszítettem a munkáimat – árulja el Ági. Ez az ismeretség aztán a Mesterségek Ünnepére, a Tihanyi Levendulafesztiválra is elvezetett, és innen már csak egy lépés volt a Liliomkert Piac, ahol a kezdetektől, 16 éve van jelen Ági minden vasárnap színes és illatos standjával és koszorúival. – Azóta már van egy házunk Tótiban, sőt egy kis területet is vettünk, ahol egyelőre levendulaiskola van. Más virágot nem is termelek, sok évre való alapanyagom van, inkább az a cél, hogy kezelhetőbb legyen a munka. Felnőttek a gyerekeim, már unokám is van. Az egyik fiam félig benne van a cégben, de én nem akarom erőltetni, hogy ezzel foglalkozzanak. Ez a mi életünk, és bár az apáról fiúra szálló munka csodálatos történet, de azért önzőség is. Ők nem mi vagyunk, és tudom, hogy el kell engedni őket és a földet is. De érdekes, hogy a földdel az ember el is engedi a harácsot. A föld olyan szabadságot ad, amitől nem kell ragaszkodni a dolgokhoz. Én mindig azt mondom, ha az ég és a föld ott van, meg te, akkor mi kellhet még?