Kiderült a nagy titok, ezért imádjuk a csipszet és a ropit

Sós mogyoró, pattogatott kukorica, egy piros alma vagy a frissen sült, ropogós sült krumpli – már rágondolni is elég, máris összefut a nyál a szánkban. Azt azonban eddig valószínűleg nem is sejtettük, hogy a hangos ételek iránt érzett vonzalmunknak sokkal kevesebb köze van az ízvilághoz, mint a textúrához. Márpedig friss kutatások szerint az ízlésünket jobban befolyásolja az étel állaga, mint a fűszerezése – írja az Epicurious.

Az agy az elfogyasztott étel textúráját két érzékelőn keresztül dolgozza fel: egyrészt a szájban található receptorok, másrészt a rágás közben hallott hangokból teszi össze a képet, majd az így kapott élményt jó mélyen el is raktározza. Ezért van az, hogy mikor újra az adott ételtípust fogyasztanánk, már előre van egy elképzelésünk arról, milyen élmény is lesz azt rágcsálni – és hatalmas csalódást okoz, ha például a Mekis sült krumpli ezek után szottyos, löttyedt valamiként kerül csak a szánkba. Viszont ha megegyezik a fejünkben élő képpel az étel textúrája, akkor automatikusan boldogabbak leszünk, és rögtön finomabbnak érzékeljük.

Ez az alapfelállás kihatással van az újfajta ételekkel való találkozásra is: ilyenkor nincs viszonyítási pontunk. Dr. Charles Spence, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológia tanszék professzora szerint ilyen esetben elsősorban az étel állaga, és nem az íze fogja meghatározni, hogy kedvelni fogjuk-e vagy sem az adott fogást. A szakértő kutatásai is azt bizonyítják, hogy az étkezés közben hallott hangok felerősítik a pozitív hatásokat: kísérleti alanyaival csipszet etetett, közben a fülhallgatón keresztül egyre hangosabban játszotta le a rágás hangját – minél jobban hallották a ropogást, annál frissebbnek és finomabbnak találták a krumpliszirmokat. De ugyanez igazolódott a szénsavas italok esetében is, a buborékok pattogásának hangja is befolyásolja az érzékelésünket.

Spence szerint a hangos ételek iránti vonzalmunk az ősidőkből eredeztethető: az ősember friss, ropogós ételeket fogyasztott, ha valami puha, nyálkás dolog került a szájába, az azt jelezte, hogy az étel már megromlott, rohadni kezdett. Ez pedig olyan mélyen kódolódott belénk, hogy ma is inkább a kemény ételeket választjuk, és nem véletlen, hogy az osztriga az egyik legkevésbé kívánatos és gusztusos ételként van számon tartva, de a pacal megosztó léte is ebben kereshető. Ugyaninnen ered az a percepció is, hogy a ropogós étel egyben tápláló is: az ősember is akkor volt erősebb, ha „hangos ételt” evett, azaz frissen szedett zöldséget, gyümölcsöt, magokat vagy friss húst.

Azonban a recsegős-ropogós rágás egy ördögi körbe is bevonhat minket: ha halljuk, ahogy rágunk, az az agyunkat is stimulálja, és még többet akarunk belőle. Az evés ugyanis több érzékszervet is megmozgató élmény: érezzük, ahogy az ételt a szánkhoz emeljük, ahogy a nyelvünkre helyezzük, ahogy az izmaink mozgásával rágni kezdjük, és ezekhez társul az ízérzékelés, valamint a hanghatások, és jobb esetben az illatok is.

Dr. Malcolm C. Bourne, a Cornell Egyetem élelmiszer-tudományi professzora arra a megállapításra jutott, hogy a rágás fokozza az agyban a vérkeringést, ezzel együtt több oxigén és energia jut az agyunkba, és ettől produktívabbaknak, elégedettebbeknek érezzük magunkat. A professzor szerint azok az idős emberek, akiknek nincsenek gondjai a fogaival vagy a protézisükkel, tehát jól tudnak rágni, sokkal ritkábban küzdenek kognitív problémákkal, mint a pürésített ételeket fogyasztó kortársaik. Dr. Stephanie Bull, a Readingi Egyetem élelmezéstudományi kutatója pedig azt állapította meg, hogy a halláskárosodással küzdő emberek körében, akik nem hallják ropogni a fogaik alatt az ételt, kevésbé éles a különbség a lágy és kemény textúrájú ételek iránt érzett szimpátia tekintetében.

A kutatók azonban abban mind egyetértenek, hogy a hangos ételek iránti vonzalmunk erősítése az egészségesebb élet egyik kulcsa is lehet: így talán kevesebb húst eszünk, és több friss zöldséget, gyümölcsöt, amellyel a klímaváltozás elleni küzdelmet is segítjük – de az is nagyon valószínű, hogy a gyümölcssalátánkat egy marék ropival kísérjük le.