Öt tuti recept, hogy ne másnaposan kezdjük az újévet!





A fejfájás, hányinger és szédülés velejárója egy féktelen szilveszteri bulizásnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.31.
ünneplés szilveszter bulizás alkohol

Bár idén a szilveszter is rendhagyó módon telik majd a világjárvány miatt, ha nem is lesznek tömeges bulizások, azért valószínűsíthető, hogy mindenki a saját módján elbúcsúztatja az évet. Azok, akik a pohár fenekére terveznek nézni és ezt nem mértékkel teszik, könnyen pokolként élhetik meg az új esztendő első napját. A Metropol ezért most összegyűjtött pár jótanácsot, hogy ne csak a a fejfájásról szóljon az év első napja. Mindenesetre, ha nem keverjük a piákat és nem iszunk összevissza mindent, már jó úton haladunk.

Fotó: Shutterstock

Igyunk rengeteg vizet

Ha a reggeli ébredésnél óriási fejfájás közepette együtt forgunk az ágyban a szobával, akkor bizony másnaposak vagyunk. Ez ellen pedig tehetünk, rengeteg folyadék, lehetőleg víz fogyasztásával. A rutinos ivók már a lefekvés előtt isznak vizet – már ha van annyi lélekjelenlétük – és bekészítik a flaskát, amely tényleg gyógyír lehet a macskajajra. Az alkohol dehidratálja a szervezetet, amelytől úgy érezzük hogy a kiszáradás fenyeget minket, ezért nagy fegyver a víz.

Fotó: Shutterstock

Meleg leves

Nincs is annál jobb, mint egy finom leves és még másnaposság ellen is kiváló gyógymód. Az alkohol fogyasztásakor elvesztett nátrium- és káliummennyiség könnyen pótolható egy nagy tál meleg levessel.

Fotó: Shutterstock

Szénhidrát bevitel

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás az aminosavak szintjét is csökkenti a szervezetben, ahogyan a vitaminokét és az ásványi anyagokét is. Ezért fontos, hogy fogyasszunk fehér kenyeret, rizst vagy burgonyát, ami segít csökkenteni rosszullétünket. Mértékkel cukrot is fogyaszthatunk, amely szintén nagy dózisú szénhidrát.

Magnézium bevitel

A fent sorolt vitaminok mellett magnéziumot is veszít szervezetünk az alkoholbevitelkor. Érdemes már a buli estéjén tabletta formájában bevenni, majd másnap ébredés után szintén. Fejfájás ellen érdemes 400 milligramm magnéziumot bevennünk. Természetes forrásként megtaláljuk a banánban, tökmagban magfélében és zabpelyhekben is.

Fotó: Shutterstock

Gyömbértea fogyasztása

Akár reszelt gyömbérként vagy szárított porként leforrázva, de a gyömbértea nagyon alkalmas a háborgó gyomor lenyugtatására. Meg lehet édesíteni egy kicsi mézzel, az segít helyreállítani az alkohol miatt leesett vércukorszintet. A jótékony hatása mellett pedig nagyon finom is.

 





Ezeket olvastad már?
Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Ennek a két csillagjegynek nagyon rosszul indul a hét

Százmilliókat nyert kaparós sorsjeggyel, váratlan dolgot tett az amerikai nő

Százmilliókat nyert kaparós sorsjeggyel, váratlan dolgot tett az amerikai nő

„Az orvosok azzal kezdték” – csodát tett, 47 kilót fogyott a magyar édesanya

„Az orvosok azzal kezdték” – csodát tett, 47 kilót fogyott a magyar édesanya

Ennyit kell naponta aludnod, hogy olvadni kezdjen rólad a zsír

Ennyit kell naponta aludnod, hogy olvadni kezdjen rólad a zsír

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás