RETRO RÁDIÓ

Hova felvételizzek? Segítünk a döntésben!





Mint arról már korábban írtunk, elindultak a felvételik a középiskolákba, azaz most kell eldönteniük a diákoknak, hova jelentkezzenek. Ez azonban korántsem olyan egyszerű, hiszen nagyon sokuknak még fogalmuk sincs, mi legyen belőlük, ha nagyok lesznek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.19.
középiskola diákok felvételi

Szerencsére december 4-ig van még idő, így nem kell azonnal eldönteni melyik iskolát válasszák. Érdemes a családnak ezt együtt megbeszélni, és arra odafigyelni, hogy mindenképpen a gyerek szempontjai legyenek a döntők. Nem jó, ha a szülők rá akarják erőltetni azt az iskolát, ahova nem szívesen menne. A tanulás mellett az is fontos szempont, hogy jól érezze magát a középiskolában, hiszen ezek az évek sok szempontból meghatározóak lesznek az életében. Emellett persze több olyan tényező van, ami még segítségünkre lehet a döntésben.

Fotó: Shutterstock

Hova van esélye bekerülni?

Fontos, hogy tisztában legyenek a szülők és a diákok is a jelentkező jegyeivel, képességeivel. Ha olyan helyre adjuk be a jelentkezést, ahova előreláthatóan esélytelen bekerülni, ne erőltessük.

Mi érdekli igazán?

Ha valakinek legalább az érdeklődési köre elég határozott, akkor érdemes elmenni az érintett sulik - most online tartott - nyílt napjaira vagy beszélgetni olyan „felnőttekkel”, akik abban az adott szakmában dolgoznak. Ha még így sincs ötlete a diáknak, akkor egyértelműen a gimnáziumot válassza.

Készítsünk listát!

Nehéz eligazodni a sokfajta iskolatípus között, így legjobb, ha készítünk egy fontossági sorrendet. Lehet ez szakközépiskola, szakgimnázium vagy gimnázium, de ezeken belül is vannak kategóriák amit érdemes végig gondolni. Választhatnak például alapítványi, két tannyelvű, alternatív vagy sport iskolák között. Érdemes felmenni az adott intézmény közösségi oldalára vagy az érintett önkormányzat honlapjára, hiszen az is nagyon fontos, hogy a szakmai szempontokon kívül melyik az, ahol a felvételiző diák el leginkább el tudja képzelni a mindennapjait.

 





Ezeket olvastad már?
Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás