
A rendszeres gyógyszerszedés hatására, az életkor előrehaladtával, de csupán egy fogyókúra során is csökkenhet a nyáltermelés, ami szájszárazsághoz vezethet. Ezt azonban nem érdemes elbagatellizálni, ugyanis idővel a fogak és az íny állapotromlásához vezethet. A nyál egyébként sokat elárul az egészségünkről is.
A nyálban található enzimek jelzik, hogy mennyi stressz van az életünkben, néhány vizsgálata pedig hozzájárulhat a szívbetegségek, bizonyos daganatos betegségek vagy a cukorbetegség diagnosztizálásához. Ha reggelente nagyon száraz szájjal ébredünk, és nem vagyunk sem allergiásak, sem pedig megfázva, érdemes kivizsgáltatni magunkat, mert a nyitott szájjal alvás néhány igen súlyos betegség tünete is lehet. A teljes körű szájhigiéniához az otthoni szájápoláson kívül a legalább félévenkénti fogászati ellenőrzés is hozzátartozik. Előfordulhat, hogy a fogorvos ennél gyakoribb, például háromhavi kontrollt javasol. Ne feledje: ha nem távolítják el időben, a lepedékből idővel fogkő képződik, amit már csak fogorvos vagy dentálhigiénikus szakember tud speciális eszközökkel eltávolítani. Fontos, hogy a rendszeres fogászati kontroll akkor is elengedhetetlen, ha már nincsenek saját fogai. A fogorvos ilyenkor megvizsgálja az ínyt, és ellenőrzi a műfogsor állapotát.
Ügyeljünk a megfelelő folyadékfogyasztásra!
Rágjunk cukormentes rágógumit!
Járjunk rendszeresen fogászati ellenőrzésre!
Ötből egyről még véletlenül sem gondolnád, hogy bajt okoz!
Most mutasd meg, mennyire vagy otthon az utakon!
Új ajtók is megnyithatnak ön előtt.
Te is utálod a különféle ízeltlábú állatokat? Nyugalom, a megoldás ott van a polcodon.
A sok sikertelen próbálkozás után már élni sem akart.
A fővárosi Belgrád rakparton kínált, csodás luxus lakás két hasonló, mégis eltérő dizájnnal rendelkező részből áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre