
Váratlan fejlemény a gumilövedékkel fejbelőtt kamasz ügyében, ezt közölte a rendőrség
Szörnyű dráma történt kedden a VII. kerületben.

Szörnyű dráma történt kedden a VII. kerületben.

Három embert megsebesített hétfőn este egy baltával és késsel felfegyverzett támadó az észak-franciaországi Jeumont városának egyik Lidl-üzletében - közölte a helyi sajtó.

A Fővárosi Törvényszék elrendelte az ideiglenes kiadatási letartóztatását hétfőn egy szerb állampolgárságú férfinak, akit 33 koszovói albán 23 évvel ezelőtti megölése ügyében gyanúsítottak meg - tudatta a törvényszék közleményben az MTI-vel.

Legkevesebb harminc ember meghalt egy lövöldözésben Thaiföld északkeleti tartományában, köztük gyerekek is, miután egy volt rendőr tüzet nyitott egy óvodában – közölte egy rendőrségi szóvivő csütörtökön.

Vasárnap késő este hajtott egy buszmegállóba az a sofőr, aki ezzel öt ember halálát okozta, akik között egyetemi hallgatók voltak. Eközben előkerült a térfigyelő kamera felvétele is.

A harmadik emeletről zuhant a mélybe az asszony.

A Mecsekoldalban legalább tíz épület kapott lángra, úgy tudni, több gázpalack is felrobbant, három ház pedig teljesen leégett.

Az egész világot megrázta a hír, amikor közölték, a világhírű színésznő szörnyű autóbalesetet szenvedett. Anne Heche életét nem tudták megmenteni, belehalt sérüléseibe.

Borzalmas esethez riasztották pénteken a rendőröket. Állítólag egy évtizede eltűnt kislány holttestét találták meg.

Saját gazdáját marcangolta össze az egyik négylábú.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
