
Te is a gátlástalan csalók áldozata lehetsz: Gyászoló apából és beteg gyerekek tragédiájából csinálnak üzletet a netes csalók
Öt gyermek gyászolja az édesanyát, a csalókat ez sem állítja meg.
A nő az utóbbi időben furcsán kezdett viselkedni, majd eltűnt otthonából. A rendőrség holttan talált rá egy tóban.
A floridai hatóságok szombaton találták rá az eltűnt nő holttestére egy tóban elsüllyedt kocsiban. Tracey Rieker szeptember 30-án, szerdán tűnt el, miután pénztárcáját, iratait és mobiltelefonját hátrahagyva elvitte férje zöld Nissan terepjáróját.
Christian Rieker aznap reggel 6 órakor jelentette be eltűnését, miután felkelt és nem találta feleségét közös otthonukban. A férfi arról is beszámolt a hatóságnak, hogy eltűnése előtt Tracey furán viselkedett. A négygyermekes édesanya a koronavírus járvány elterjedése óta egyébként egyre inkább a vallás felé fordult, hosszú időn keresztül böjtölt is – írja a CrimeOnline.

A rendőrség az amerikai Velence tóban találta meg az elsüllyedt járművet, benne pedig a nő holttestét.
„A jármű belsejében egy elhunyt nő volt, akiről úgy gondoljuk, hogy Tracey Lynn Rieker (44)” - közölte a helyi rendőrség szóvivője, majd hozzátette emberölésre gyanakszanak.

Öt gyermek gyászolja az édesanyát, a csalókat ez sem állítja meg.

Nem először bukott le a férfi.

A baba az életéért küzdött, de lehet, többé nem lesz önálló.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.