Az emberek többséget azt már tudatosult, hogy élőlényt nem hagyunk zárt kocsiban, de sajnos kevésbé ismert tény, hogy egy-egy tárgy is elképesztően veszélyes lehet. Az egyik olvasónk mesélte el hitetlenkedve a saját történetét, ahogy elkezdett füstölni az autójának ülése, majd ki is gyulladt. A férfi mindössze annyit hibázott, hogy az autójában felejtette a palackos vizet. A Metropolnak bővebben is mesélt a tanulságos történetről:

– Van egy kertem, ahova kimentem, hogy elvégezzem a kinti munkákat. A vizet a nagy sietségben csak bedobtam a kocsiba, és jól ott is felejtettem, amikor kiszálltam autómból. Lett is baj majdnem! A víz, mint egy nagyító működött, és majdnem felgyújtotta az autót! – idézte fel el Vágó Mihály a „meleg” helyzetet. A jármű közelében volt végig, ezért a rádiójából zenét hallgatott, emiatt letekerve hagyta a bal első ablakot. A nap mozgásával pedig a lehúzott ablakon keresztül egyre jobban a vizesüvegre sütött a fény. Az autója környékéről füst száll fel, majd amikor odasétált, vette észre, hogy az üveg és az ülés közül szivárog a füst…

Ha kíváncsi vagy Mihály teljes történetére és még több hasonló kocsiban robbanó, felgyulladó tárgyra akkor keresd holnap újságunkat a terjesztőknél vagy látogass vissza a www.metropol.hu oldalunkra.