RETRO RÁDIÓ

Drámai részletek: a piroson ment át a 11 éves kislány, akit elütött az 50-es villamos





A Metropol kérdéseire meghökkentő válaszokat adott a rendőrség azzal a kislánnyal kapcsolatban, akit kedden ütött el egy budapesti villamos.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.02.
XVIII. kerület szörnyű baleset

Ahogy arról korábban a Metropol beszámolt, egy 11 éves kislányt gázolt el kedd délután az 50-es villamos Budapesten. A Metropol egy XVIII. kerület Facebook-csoportban szúrta ki, hogy tegnap 16:00 óra környékén rendőrök vonultak az egyik külvárosi villamoshoz. A helyszínre a poszt alapján legalább 4 rendőrautó érkezett.

November 30-án 16 óra körül a XVIII. kerületi Kemény Zsigmond utcai megállónál az 50-es villamos elsodort egy 11 éves kislányt” – írta lapunknak a tájékoztatásában a rendőrség.

A jelenlegi adatok szerint a gyerek a gyalogosforgalmat irányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére lépett a szerelvény elé” – tették hozzá, majd kihangsúlyozták, hogy a baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság még vizsgálja, így további információval nem tudtak szolgálni.

A megkeresésünkre korábban az Országos Mentőszolgálat is válaszolt, akik közleményükben elárulták, hogy a kislányt kórházba szállították. Amint többet megtudunk a gyermek állapotáról, azonnal beszámolunk róla.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás